A II. kerület belvárosi részének egy vérbeli kulturális tere a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház. A Házról színházi berkekben jártasak már bizonyára hallottak, itt független társulatok mutatnak be kortárs darabokat, hétről hétre.
Összeállításunkkal nem kevesebbre vállalkozunk, mint hogy összegyűjtjük azokat a színházi játszóhelyeket, ahol kisebb, alternatív társulatok darabjait nézhetjük meg.
Az összesen majd 500 négyzetméteres tér különböző szintjei más-más kulturális igényeket elégítenek ki. Az utcaszint klasszikus kávéháza hatalmas üvegezett portáljával, márványasztalaival és finom olasz kávéjával, süteményeivel és szendvicseivel a beszélgetések és a munka színtere, az orfeum és a színház pedig előadásoknak, koncerteknek és rendezvényeknek ad otthont.
A Szkéné Színházat a Műegyetem irodalmi színpada hozta létre 1970-ben, miután a társulat kinőtte korábbi próbatermét. Az egyetem nemcsak anyagi támogatást, de szellemi szabadságot is biztosított a csapatnak, így a Szkéné valódi alternatív színházi központtá válhatott, olyan művészek keze alatt, mint Regős Pál vagy Pintér Béla.
Közép-Európa legnagyobb bábszínháza, a Budapest Bábszínház az Andrássy út egyik patinás, de kissé megkopott, 100 évnél is idősebb műemlék-épületében működik.