Török András ír a valaha jobb sorsot látott, idős, egyedülálló zserbónénikről, akik a Vörösmarty téri Gerbeaud Kávéházba jártak pletykálkodni, megvitatni az élet nagy dolgait, és sütiztetni az unokákat. A Gerbeuad Emil által 1884-ben átvett és híressé tett cukrászda egykor az úri közönség találkozóhelye volt, akik a szocializmus alatt ennyit megőriztek régi életük külsőségeiből, még ha a helyet államosították is, és átnevezték Vörösmartyvá, egészen 1984-ig.
A pesti rossznyelvek szerint azonban az ide járó, vagyonosabb idős hölgyek itt fogtak magunknak szórakoztató partnert is, a lehetséges titkos kódok és jelnyelvek egész arzenálja él a köztudatban: vajon lefordított kávésbögre, egymásra tett kockacukrok, puncstortába szúrt villa vagy dobostorta szódával lehetett a titkos jel? Váradi Szilveszter kicsit más irányból közelítette meg a történetet, animációjában a zserbónéni kalandjain keresztül járjuk be Budapestet, a Citadellától az Auróráig.
WLB: Pontosan milyen történet adta az animáció alapját?
Váradi Szilveszter: A MOME Anim BA vizsgafilmemnek készült ez az animáció, az alaptéma így adott volt, még januárban mindannyian megkaptunk egy-egy budapesti legendát. Nekem ez a sokféle változatban élő sztori jutott, amely szerint állítólag a Gerbeaud kávéházban idősebb, vagyonos nők titkos jelek alapján szednek fel fiatalabb fiúkat. Már elsőre megtetszett, mert a bevállalósabb sztorik között volt, de kihívásnak is éreztem, és elgondolkodtatott, hogyan kezdjek neki. Próbáltam a túl explicit magyarázatot elrejteni, vagy inkább kétértelművé tenni: a néző maga döntse el, hogy mi az, ami aztán megtörténik, és mi az, ami nem. Szóval egy kicsit játszottam a történettel.
WLB: Ennek fényében mi volt a rendezői koncepciód?
Váradi Szilveszter: Az alapfelállás megmarad, miszerint az idős hölgyek és fiatal férfiak egymás társaságát keresik, de a miértje megváltozik. A főszereplő, Madám Zserbó látszólag egy sztereotipizált magányos idős asszony, aki öreg kutyájával a Gerbaud teraszára jár galambokat etetni és az arra járó fiatalokat kritizálni. A Vörösmarty téren elhaladó fiatalokat nézve, monológjában elmondja, szerinte hogy kell a férfiak szívét meghódítani, és milyen kalandokkal kell fűszerezni az életet. Ám ez nem a testi örömök hajszolálsáról szól, sokkal inkább arról, hogy az izgalmas kalandokat kereső fiatalok és a város titkait ismerő idősek együtt kiegészíthetik egymást.
WLB: És szerinted az eredeti történetnek van realitásalapja?
Váradi Szilveszter: A 80-as években még el tudom képzelni, de ma már kicsit körülményesnek hanzgik. Kicsit olyan történet ez is, hogy az ismerősöm ismerőse állítólag kipróbálta, meg a városi legenda elég aktív, rengeteg helyen írnak róla, de én magam nem bizonyosodtam meg róla.
WLB: Az a filmben is feltűnő volt, hogy meglepő élethűséggel ábrázolod a felbukkanó helyszíneket, szinte minden felismerhető.
Váradi Szilveszter: Igen, erre eléggé törekedtem is, próbáltam azt a hozzáállást követni amit a We Love Budapest is képvisel, és felvillantani a városnak a látványosabb – vagy rejtettebb –, alter helyszíneit. Így került be a Szabihíd, az Erzsébet-kilátó is, vagy a Gerbeaud és a Gólya. Próbáltam olyan helyszíneket beletenni, amelyek amúgy a szívemhez is nőttek. Debrecenből jöttem, így nagyon vonzanak a hegyek, mert otthon nincs belőlük túl sok (nevet). Nagyon szeretem például a Gül baba utcát is, olyan romantikus a macskaköveivel.
WLB: Akkor kordokumentum is lehetne a film? Hiszen a Gül babát azóta felújították, a Gólya elköltözik...
Váradi Szilveszter: Igen, meg is lehet nézni, amikor a polaroid képek villannak fel, akkor ott látszik, hogy kicsit legörbülő szájjal sétálnak ki a Gólyából, mintha utoljára mentek volna oda. A film alapötletét ugyan én találtam ki, de hamar csatlakozott hozzám Kovács Adri, és ketten sokat beszélgettünk és öteleteltünk helyszínekről, hogy mi minden kéne bele. Majd végül az idő miatt párat ki kellett vágnunk, mint az Urániát, az ELTE könyvtárát vagy a Karavánt.
WLB: Milyen technikával készült a film, hatott a stílusodra valaki?
Váradi Szilveszter: Készítés közben technikai szinten is szerettem volna kísérletezgetni, a hátterek scannelt, részben kézzel festett vízfestékes képek, digitális rajzzal kiegészítve, ahogy az animáció is. Inspirációként talán Sajdik Ferenc szabadabb, lazább perspektívával megrajzolt illusztrációit említeném a hátterek kapcsán.
WLB: És kikkel dolgoztál még együtt?
Váradi Szilveszter: Adrival együtt fejlesztettük az animációt, ő a hátterekért volt felelős, én az animáció tervezésért, illetve lehetőségünk volt Karányi Danival is együtt dolgozni, ő teljes mértékben magára vállalta a zenét és hangdizájt, vele vettük fel a zserbónéni monológját is, Molnár Piroska hangjával. Segített még Mészáros Bence, aki hátterekben jeleskedett, Jéney Ildikó és Török Tamás pedig kifestésben. Plusz poén, hogy amikor az iskolában éjszakáztunk Mariai Gáborral összebarátkoztunk, ő akkor a diplomafilmjén dolgozott, és bevállalta a virtuális valóságos jelenetet, hogy meganimálja, mert tetszett neki, nekem ez lett a kedvenc részem. Hatalmas élmény volt profikkal együtt dolgozni, mindenki szuper dolgokat tett hozzá az elkészült filmhez.
&fbclid=IwAR3WJDACA0RonMtyNqRI0G3kqQ7LL5AWiYofByzJARSHSVQLq9cKufymRg4
