Katona Éva, Hitka Viktória és Doszpot Gabi mindannyian más területen aktívak: míg egyikük a sajtósi munkája mellett az ëviköt márkát csinálja, másikuk könyveket illusztrál és "beszélő tányérokat és teáskészleteket" készít, Gabi pedig lakások felújításával és adásvételével foglalkozik; de a barátság mellett összeköti őket, hogy mindhárman a Várnegyedben laknak, alig pár percre egymástól és az egykori Szerpentin Szalontól. Szinte minden délután betértek oda, volt, amikor egy kávéért vagy hogy valami elfeledett kincset találjanak, máskor pedig szimplán az ottani hangulatért. Így amikor a tulajdonosok bejelentették, hogy kinőtték a helyiséget és elköltöznek, hárman eldöntötték, hogy átveszik az üzletet és továbbviszik annak szellemiségét.
A NOS ugyanis se nem kávézó, se nem second hand/vintage bolt, bár mindkettő elemei megtalálhatók benne. A három tulajdonos leginkább közösségi térként szereti definiálni, ahol jól megférnek egymás mellett a brunch-ok és a workshopok, a nagymamáiktól örökölt antik portékák és az általuk tervezett termékek. Ennek ellenére ottjártunkkor végig hangsúlyozták, hogy nem egy concept store-t szerettek volna, a saját munkáikon kívül más művészek termékeit hiába is keresnénk itt.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem bukkanhatunk kincsekre, keressünk akár egy kézzel kötött, meleg pulóvert vagy sapkát télire, tényleg személyes(nek ható) felirattal díszitett porcelánbögrét, szamárfüles, régimódi lányregényeket, hímzett párnákat vagy bármi mást. A kávé pedig, ha valamit vásárolunk, ingyen van, ha pedig nem, akkor "köszönik a borravalót". De az sem baj igazából, ha konkrét célok nélkül érkezünk és valahogy ottmaradunk, mert megtetszik a hely hangulata – valódi közösségi térként szívesen látnak minket a nyitvatartási idő egésze alatt.
Ráadásul a maradék napos órában még a teraszukról is dolgozhatunk és figyelhetjük az elhaladó forgalmat, vagy tanulhatunk kötni a Stitches 'n' Bitches aktuális felvonásán. De igazából bármikor érkezzünk is, úgy érdemes tervezni, hogy nem fogunk hamar szabadulni innen; valahogy megáll az idő, amint belépünk.
