A sötét, komorabb, filmbe illő hangulatú piacos képeken a középpontba ezúttal a stand elé kiálló árusok kerültek.

Déri Miklós fotóriporter a Rákóczi téri csarnok különböző standjait örökítette meg az ott dolgozókkal együtt, a különleges hangulatú fotókon a sajtos-, halas-, hentes-, zöldséges-, savanyúságospultok előtt állnak azok, akik a nap nagy részében a másik oldalon szolgálják ki a piacozókat, így az áruikon kívül most ők is fókuszba kerültek. Déri nem először fotózott a VIII. kerületben, korábbi fotósorozatát itt nézhetjük meg.

Déri a 444-nek úgy nyilatkozott: annyit kért a csarnokban dolgozóktól, hogy mutassanak bármit magukból vagy az üzletükből, így van, aki kedvenc fociklubjának mezét öltötte magára, van, aki portékáival állt a fényképezőgép elé.

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés