Hónapok, sőt évek óta egyre jobban elharapózni látszik a belső VII. kerület helyzete, 2017 nyarán pedig mindez kulminálódott is: a lakók nem bírják tovább a zajt, az utcákon hömpölygő szemetet, nem akarnak úgynevezett bulituristák „szerenádjaira” kelni és legfőképpen nem szeretnének elköltözni innen. Két alkalommal is utcára vonult már egy civil szerveződés, okolják a kerületi önkormányzatot, a féktelen bulizókat és természetesen a vendéglátósokat is, akik a közelmúltban szintén demonstráltak, saját nézőpontjuk mellett.

Lehet "nyuggerezni" és konzervatívnak nevezni minden érintett VII. kerületi lakost – de mi igyekeztünk egy nagyobb merítésből (különböző életkor, lakhely, státusz) kiválasztani és megszólaltatni az itt lakókat, fókuszálva a helyzet komplexitására. Sokan csendben, beletörődve várják a megoldást, egyesek pedig legalább az utcai demonstrációkkal teszik le a voksukat amellett, hogy megálljt kell parancsolni a bulinegyed féktelen működésének.

Petra és Dániel külföldi példákat említve szeretne tisztább utcákat, nagyobb közbiztonságot és kulturáltabban szórakozó embereket, akik nem köpőcsészének vagy bordélyháznak használják Erzsébetvárost:

  • Petra (34)
„Az én átlagos napom úgy indul, hogy leviszem sétálni a kutyám. Ez reggel 7:00-kor történik meg, amikor az utcán még javában találkozni részeg emberekkel, itt-ott heverve. Aztán folydogáló emberi ürülékekkel, üvegszilánkokkal borított az utunk. Magam részéről a zajkérdésen túltettem magam, korábban az Oktogonon is laktam, hozzászoktam ehhez. De az, hogy a kutyámmal, majd a jövőben pedig a gyerekemmel ne tudjak biztonságosan sétálni a lakhelyem környékén, az tarthatatlan. Tanultam Párizsban, töltöttem hosszabb időt Hamburgban is. Megoldották, európai módon. Itt miért nem lehet?”

  • Dániel (47)
„Éveket éltem Londonban, konkrétan a Soho negyedben, a munkámból kifolyólag. Hajnalra sehol nem volt szemét, az éjszaka hordaléka eltűnt. Ha egy-egy hangosabb baráti társaság randalírozásba kezdett, hamar „lekapcsolták” őket. Itt, a Wesselényi utcában viszont napokig kerülgetjük a kupacokat, és ha van is rendőri jelenlét, akkor a hajléktalanokat vegzálják, vagy azokat büntetgetik, akik nem a zebrán mennek át az út túloldalára. Priorizálni kéne.”

Mindegy, hogy Károly körút vagy Király utca, Regina és Imre is azon az állásponton vannak, hogy a jelenlegi magatartás, amit a VII. kerületi utcákon a "bulizók" tanúsítanak, elfogadhatatlan. Nem a szórakozással van baj, hanem annak a milyenségével, azzal, hogy "itt mindent lehet".

  • Imre (42)
„Király utcai lakosok vagyunk, egy történelmi múltú házban élünk. Mi a zaj ellen masszívabb nyílászárókkal védekezünk sikeresen, ez már nem gond. Ami gond, az az alig 1 euróba kerülő rövidital és ennek a hatása. Az őrjöngés, az utcákon való undorító viselkedés, majd reggelre a gomolygó szemét. Ez nem egy fesztivál, hanem egy csodálatos főváros, szóval itt az idő cselekedni, hogy ne süllyedjen még lejjebb a színvonal. Rossz a kommunikáció, ami Budapestről szájról szájra terjed Nyugat-Európában. Ez nem buliváros, bulizni is lehet, de nem így.”

  • Regina (41)
„A Károly körúton lakom, tehát nem feltétlenül a sűrűjében, de azért természetesen sokszor haladok át a bulinegyeden, néha nagyon nem szívesen. Az utcasarkon álló áldílerek, az utcán dolgukat végző hordák és a véget nem érő tivornyák vállalhatatlanok. Nem a szórakozással van bajom, hanem a „mindent lehet” hangulattal, mert ez méltatlan ehhez a városhoz, a lakókhoz.”

Különösen nehéz helyzetben vannak a kisgyermekes családok és az idősek. Amellett, hogy szintén sokat panaszkodnak az utcák állapotára, a tisztaság hiányára, nekik legfőképpen a zajjal gyűlik meg a bajuk, ami ellehetetleníti a pihenést, az otthon nyugalmának megőrzését. Ezért sokan radikálisabb változtatások mellett vannak. Vagy a csendrendelet visszaállítását, vagy az egész VII. kerületi bulinegyed "felszámolását" tartanák megoldásnak.

  • Eszter (36)
„Kisgyermekünkkel élünk a Király utcában, gyakorlatilag az egyik kedvelt kocsma fölött. Nem vagyunk vaskalaposak, a bulizás jó dolog, de az, hogy hajnalban nem tudunk aludni az ordibálástól, a falhoz vágott üvegek csörömpölésétől, az nem vicc. A zaj egyébként az utcáról jön, hiszen elég szűk a Király utca ezen szakasza, és a szemben lévő ház visszaveri a hangot... A szórakozóhelyre viszont nem lehet panaszunk. Volt már rá példa, hogy a kádban kellett éjszakázni, mert ott mérsékeltebb volt a zaj. Mi amúgy a Kazinczy utcai játszótérre járnánk, de nem tudunk: hányás, ürülék, szilánkok, óvszerek, vizelettócsák mindenütt. Az elmúlt időkben még durvább lett a helyzet, anno még őrizték a játszóteret, ma már »nyilvános WC« lett belőle. Elegünk van, ezért is jöttünk el az Élhető Erzsébetvárosért demonstrációra, a gyermekünkkel együtt.”

  • István (80)
„Ide születtem, itt is fogok meghalni. Nem megyek sehova, csak csendet szeretnék, hogy tudjak aludni. A Klauzál tér régen nyugodt hely volt, csak a muzsikus cigányok gyakorlását lehetett hallani, de ma az utcai vandalizmust, bűnözést. Azt pedig nem is említsem, hogy ez a tér a gettósítás alatt borzalmas események színhelye volt. Méltatlan.”

  • József (65)
„Az Akácfa utcában lakom, a vásárcsarnok mellett. Hangsúlyozom: lakom, nem élek. Mert élni nem tudok. A diszkó előtt sorban álló csürhe, a hajnalban átvonuló részeg brigádok, az utcán dolgukat végző turisták – és igen –, a magyar „gyerekek” miatt vált tarthatatlanná ez az egész. A mi házunkban sok ilyen kiadott lakás  van, ők is csinálják a ricsajt. Elölről-hátulról jön, és most már betelt a pohár. De nem megyek sehova, nem költözöm el, idős vagyok, hogy képzelik? Zárjon be az összes hely. Ne éjfélkor, hanem örökre!”

  • Georgina (40)
„Anyuka vagyok, három gyermekkel. Köztük a legkisebb 5 éves, a legnagyobb 12. Kikérem magamnak, hogy ilyen mocsokban járjunk iskolába, óvodába. Kikérem magamnak, hogy más kerületek gyerekeinek szép, tiszta játszóterük van, de nekünk nem lehet. És kikérem magamnak, hogy a boltba menet félmeztelen turisták lökdössenek, és hogy délután drogot akarjanak eladni nekem. Megoldás lenne a költözés, de nem vagyunk olyan élethelyzetben. Maradnunk kell, de ilyen közbiztonság, közterületi feltételek mellett képtelenség itt élni. És nem érdekel sem a turizmus, sem a sok vendéglátós munkahely. Engem a családom érdekel.”

Krisztián még mindig egy Holló utcai albérletben él, de már fontolgatja a költözést, mert ez már neki is kezd sok lenni, míg András 2017 elején döntött úgy, hogy saját lakását inkább kiadja és a külvárosban, nyugodtabb körülmények között éljen, albérletben. A költözés azonban sokaknak nem opció és nem is szeretnék elhagyni a kerületet, rajtuk kívül eső körülmények miatt.

  • András (33)
„Én vagyok az a srác, akit mindenki irigyelt még pár éve, és mindenki nála akart aludni, mert a Dob utca Gozsduhoz közel eső részén laktam. Egy ideig imádtam és sokat buliztam, de amikor nem spiccesen értem haza, és nem volt „minden mindegy”, akkor én sem tudtam nyugodtan aludni. Kreatív szakmában dolgozom, gyakran éjjel alkotok, de így nem lehetett dolgozni, ez már nekem sem volt poén. Nem beszélve arról, mikor a kapualjamban vagy nagyon para arcok üzleteltek, vagy éppen a dolgukat végezték. Ezért idén év elején elkezdtem airbnb-ztetni a lakásom, és most egy garzonban lakom Zuglóban. Őszintén? Anyagilag megéri. Nagyon megéri.”

  • Krisztián (34)
„Hat éve költöztem a Holló utcába, egy albérletbe. Pár éve még azt tapasztaltam, hogy a szabadtéri helyek egy része zajfogó falat épített, az utcán a szerencsétlen csendbohócok pisszegtek le mindenkit, szóval látható volt, hogy legalább próbálkoznak bizonyos keretek között tartani a zajt. Aztán amikor rohamosan elkezdett felfutni a környék, hétköznap kora reggeltől belépett az építkezések zaja, kb. minden lehetséges helyrajzi szám alatt egy új kocsma nyílt, és ezek az új helyek viszont nem foglalkoztak már olyan dolgokkal, mint a környékbeliek nyugalma, már nem a klasszikus romkocsmázó-rozéfröccsöző értelmiségi fiatalok helyei voltak, ők célzottan bulihelyek lettek. Ezzel együtt talán az is bejátszhatott, hogy az idősebb „őslakosok” lassan kezdtek kihalni, akit pedig nagyon zavart a bulinegyed tendencia, az elköltözött – több ilyet ismerek. Talán mert csökkent az ellenállás, a csendbohócok eltűntek, a kiülős helyek nagy részénél kint is megjelentek a hangszórók, és tényleg minden kapualjban nyílt egy új kocsma.

A szuper nyílászárók, amik tökéletesek voltak pár éve a sima zsibongás meg a Happy Birthday ellen, ma már semmit nem érnek a telibe nyomott basszus, meg a vonuló legénybúcsús kórusok ellen. Ja, és amíg 3-4 éve a péntek-szombaton volt tarkón pörgés, ma már csak a hétfő-kedd az, amikor nincs(!). Egyre inkább gondolkozom a költözésen. Egyszerűen ár-érték arányban kezdi nem megérni. A lakásárak és a bérleti díjak olyanok, mint egy központi, de sokkal nyugisabb környéken (Lipótváros, Palotanegyed stb), hiába a zaj, a tömeg, meg a rohadásszag. Az árakon nem látszik, hogy mennyire elvesztette a lakónegyed-jellegét a környék, és ez egyértelműen a turisták miatt van.”

Kell-e csendrendelet?
Az elmondottakból is látszik, hogy sokak számára a helyzet tarthatatlan. Idén nyáron létrejött az Élhető Erzsébetváros csoport, amelynek célja hogy az önkormányzat visszavonja a 9/2013-as „csendrendeletet”, a  városban ugyanis utolsóként Belső-Erzsébetvárosban engedélyezett a szórakozóhelyek reggel 6-ig tartó nyitvatartása. Szerintük azzal, hogy éjfélkor törvény rendelné el a szórakozóhelyek, kocsmák bezárását, nem eltűnne, hanem átalakulhatna a kerület turisztikai profilja. Szeretnék, hogy növeljék a rendőri jelenlétet, a bűnözés visszaszorítását, a köztisztaság radikális javítását, a szálláshelyek piacának kifehérítését, a lakosság számára fontos üzletek, vállalkozások visszacsábítását, ezt pedig a „hajnalig tartó őrület” megszüntetésével érnék el.

Élhető Erzsébetvárost akarnak, ahol 00:00-kor az összes kocsma és szórakozóhely lehúzza a rolót. A csoport alapítói aláírást gyűjtöttek, hogy a polgármester válaszoljon a lakosság kérdéseire, ám mivel erre nem került sor, civil csoportot alakítottak, nagyobb nyilvánossággal. Demonstráltak már két alkalommal is az önkormányzat épülete előtt, szombat reggeli szemétszedést szerveztek, lakossági fórumot tartottak, közel 300 lakos részvételével. Folyamatban van egy panaszbeadásuk az ombudsmanhoz is. Úgy vélik, elérték a kritikus tömeget, a médiafigyelmet, tud róluk a kerületi vezetés, s tovább folytatják tevékenységüket.

A csoport tevékenysége nem maradt következmény nélküli. Ahogy arról a vendéglátósok, szolgáltatók szemszögét és az ő augusztusi demonstrációjukat bemutató cikkünkben is említettük, Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester szeptember 26-án rendkívüli testületi ülést tart, melynek témája a bulinegyeddel kapcsolatos rendeletmódosítás lesz. Többféle opciót vetnek fel, melyek között szerepel például az Élhető Erzsébetváros civil szervezet által követelt éjféli zárás, a csendrendelet visszaállítása Erzsébetvárosban. Ez az, amit a szolgáltatói szektor semmiképpen sem szeretne.

Megoldási minták külföldről
Hogyan közelítsen egymás felé a besokallt lakosság és a több mint impulzív erzsébetvárosi buliturizmus, s ennek résztvevői? A legújabb szerveződés a Night Mayor BUD Egyesület, mely elsődleges célkitűzése, hogy 2018-ban már Budapestnek is legyen úgynevezett „éjszakai polgármestere” bécsi, londoni, vagy éppen párizsi külföldi példák mellett. Nyílt online szavazás és szakmai kuratórium választaná meg az erre legalkalmasabb személyt, aki a mediátori szerepet tölti majd be az érintettek között. Bevált külföldi gyakorlat szerint működnének, nonprofit egyesületként, hidat képezve a városi szórakozó és szórakoztató negyedek lakosai, a vállalkozások, sőt, a hatóságok között is.  A 2018-as éjszakai polgármester választásig szeretnék megkezdeni a mediációt, mely szeptember 16-17-én startol, a Kazinczy utcában. Ekkor az utca sétálóövezetté alakul egy hétvégére, és azt szeretnék bemutatni, hogyan működhetne egy „Szalonképes bulinegyed”, workshopokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel. Bemutatnák, hogy hogyan lehetne a leghatékonyabban informálni a turistákat arról, hogy mi a felelős, normák között zajló szórakozás, a lakók nyugalmának és életterének tiszteletben tartása.

Lesz-e csendrendelet? Tudja-e egy nonprofit szervezet külföldi példára mediálni hatóságok, lakók, szolgáltatók között? Mi lesz a megoldás az egyre szorítóbb és égetőbb kérdésre? Bár egyre több alternatíva merül fel, a képviselőtestület döntéséig ezek a kérdések egészen biztosan megválaszolatlanok maradnak.

Következő anyagunkban a "másik oldalt", vagyis a szolgáltatói szektort szólaltatjuk meg.