Tavasszal már élvezhetjük Budapest legújabb vagány szabadtéri, városi találkahelyét.

A Gellért Fürdő termálvizes csatornája mellett alakítottak ki egy olyan közösségi helyet, ahol a jó idő beálltával összegyűlhetünk, és grillezni, beszélgetni, sakkozni tudunk majd. A BME-n 2011-ben indult el az első BETON kurzus és workshop, ehhez később forma- és bútortervezők, valamint képzőművészek is csatlakoztak. A fiatalok minden évben izgalmas köztéri munkákkal zárják a szemesztert, ezt a helyet pedig folyamatosan bővítgetik.

A résztvevők 2015-ben a Gellért tér alatt, a budai alsó rakparton, a Szabadság híd melletti rézsűs területen dolgoztak, itt folyik a Dunába a Gellért Fürdő termálvize, ami szinte egy jacuzzinak is beillene. Ezt a helyet szemelték ki a diákok, és kis padokat öntöttek ide betonból. Az előző szemeszterben a BETON kurzushoz csatlakozók ezt továbbfejlesztették a Valyo (Város és a Folyó) Csoport segítségével, és a munka a KIFOLYÓ nevet kapta. Itt egyébként azon túl, hogy remek kilátás nyílik, érdekességeket is olvashatunk a folyóval kapcsolatosan.

A KIFOLYÓ című projekt legizgalmasabb, központi része a Gellért téri Gerilla Grill. Ez egy szintén betonból készült Duna-parti sütögetőhely, amely mellett egy vízisakk készletet és kutyaitatót is találunk. A grillezőt nem könnyű kiszúrni, ezért jelzéseket találunk „Kövesd a teknőst!” mottóval. A BETON kurzus februártól újraindul, így még több újdonságra számíthatunk.