Azért nem villamosozást írtunk, mert átmenetileg pótlóbusszal lehet csak megközelíteni a 41-es villamos végállomásánál, a Tétényi-fennsíkon található területet. 1847 óta hívják Kamaraerdőnek, a név a német "Kammerwald" elnevezésből származtatható, korábban hosszú évszázadokig a királyi Kamara és Buda város erdőbirtoka volt.
A Kamaraerdő nagyobb részét – ahogy a nevéből is kitűnik – erdő borítja. Fő fafajai a cser- és a kocsánytalan tölgy, de találhatunk még itt kőrist, barkócaberkenyét és szilfát. A cserjeszinten többek között galagonya, kecskerágó vagy éppen kökény alkotja az aljnövényzetet.
Állatvilágát tekintve egerészölyvet, fekete harkályt, vörösbegyet, szajkót, zöldikét, széncinegét, esetleg őszapót pillanthatunk meg a lombkoronák között. Utóbbi nem egy nyugdíjazás környékén álló repülő remete, hanem egy mindössze 14 centiméter hosszú, a verébalakúak rendjébe tartozó zömök kis madár. Szerencsés vagy szerencsétlen esetben az itt élő nagyvadak közül borzok, rókák, sünök, vakondok, cickányok és pelék keresztezhetik az utunkat az őzek mellett. A miénket "csak" egy semmiből feltűnő repülő fenevad, első benyomásaink szerint egy kóbor szarvasbogár zavarta meg kisebb ijedséget okozva, holott nappal elvileg inaktívak, és a fákon pihengetve szívják azok nedveit.
A túrát érdemes a 2012-ben megépült, majd két évvel később újabb táblákkal kiegészített tanösvényen megkezdeni. Amennyiben nem kalandozunk el, és követjük a megfelelő jelzéseket, nagyjából 2 óra alatt bejárható a 4 kilométer hosszú útvonal. A 100 méter szintkülönbségű ösvényen 12 állomást kell megtalálnunk, mindegyiken interaktív módon olvashatunk valamit a Kamaraerdő növény- és állatvilágáról, valamint geológiai szerkezetéről és a térség történetéről.
Mi úgy döntöttünk, meghódítjuk a Kamaraerdő csúcsát, a 224 méter magas Vadász-hegyet. Oda a mederszerű, itt-ott az útra dőlt fák által akadályozott ösvényeken át juthatunk fel, az egyik pontnál éles balkanyart véve. A felfelé vezető szakasz nem túl hosszú, viszont eléggé meredek, és ahogyan lenni szokott, kiálló gyökerek által nehezített. Érdekesség, hogy az út jelentős részét kavicságy borítja, de nem mesterségesen lökték ide a sódert, hanem földtani adottságként 17 millió éve keletkezett a térséget beborító több száz méter mély tenger feltöltődése eredményeként.
Kalandorok ezen a ponton letérhetnek a tanösvény által javasolt piros jelzésű útról, és néhány percnyi járóföld után megnézhetik a Vadász-hegyen található régi adótornyot. A már használaton kívüli építmény a fák között bújik meg, és ha picit továbbmegyünk, láthatjuk modernizált testvérét is, amelyhez egy elhagyatott ház romjai vezetnek.
Mondanánk, hogy csend és béke honol itt, és csupán a madárfüttyök zajai zavarnak bele a nesztelenségbe, de ez nem igaz: néha a közeli budaörsi reptér hangjai emlékeztetnek arra, hogy nem is vagyunk annyira messze a nagyvárosi forgatagtól.
Ahogy a tanösvény kiindulópontján lévő táblán is olvasható, az útvonalak találkozási pontja a Nagyrét. A tisztásra a javasolt szakaszokat követve juthatunk el, vagy ha nagyon nem bírunk magunkkal, az állomásokon kihelyezett térképekből tájékozódva lerövidíthetjük utunkat. A Nagyréten padokat, tűzrakó helyeket találhatunk, fő látványossága az erdészház – ahol szintén el tudunk képzelni egy ejtőző ősz apót –, amelyben tényleg egy erdész éli mindennapjait. A gyerekek kedvéért kialakítottak egy afféle játszóteret is, méghozzá egy "fatelefonnal" felszerelve: ha a hosszú fatörzs egyik végén kopogtatunk, a másikon hallani lehet.Nem szándékozunk valamennyi látnivalót és érdekességet előre elárulni annak érdekében, hogy a tanösvény és a Kamaraerdő többi pontján tapasztaltak felfedezése a kedves olvasóra maradjon.
