Boldog békeidők Amikor elhagyjuk a portát, és a hatalmas terület belseje felé sétálunk, az az érzésünk támad, hogy akár Hans Castorp is szembesétálhatna. Mint később dr. Kovács Gábor főigazgató úrtól megtudjuk, nem is járunk távol a valóságtól: az alapító Korányi Frigyes hosszú európai tanulmányutat tett a kórház megnyitása előtt, és a svájci Davosban találta meg a legmegfelelőbb mintákat.
Az épületek részben az itt szerzett tapasztalatok alapján épültek fel, és bár egyik-másik máig őrzi a háborús sérülések közvetett nyomait, az egész épületegyüttes egy világtól távoli, elvarázsolt szanatóriumra emlékeztet – pont, mint a Varázshegyen.
A „boldog békeidők” ugyanis nem csak a kávéházakról és a korzózásról szóltak – a hatalmas léptékű fejlődés következtében a városokban egészségtelen lakásokban összezsúfolódott lakosság körében tarolt a „Morbus Hungaricus”, vagyis a tuberkulózis. Bár a tbc ma már nem népbetegség, időnként mégis fel-felüti a fejét. Az itt kezeltek döntő többsége azonban a dohányzással összefüggő betegségek miatt kerül ide.
Az intézmény Erzsébet Királyné Szanatórium néven fogadta az első betegeket – akkor összesen 116 tüdőbeteget tudtak fogadni, ma 548 ággyal működnek. A hatalmas területen fekvő együttes felfedezésére az Építéstudományi Egyesület képviseletében Semmelweis Tamás kísért el bennünket, aki építészként jól ismeri az egyes épületek történetét.
Történelmi épületek közöttA pavilonrendszerben megvalósított együttes első eleme Czigler Győző tervei alapján épült föl. Az alapkőletételt 1900. november 17-én tartották, az épület pedig egy év múlva készen is állt.
Az épület külső képe – a tetőt leszámítva – azóta sem sokat változott: a homlokzaton egy-egy napórát találunk, a napozóteraszokat pedig öntöttvas oszlopok tartják.
Az előtérbe lépve egy színes bevilágítóra leszünk figyelmesek, a falakon pedig hálás betegek emléktábláit és művészeti alkotásait találjuk – többek között Vajda Lajos mozaikját is, aki itt halt meg mindössze 33 évesen, mégis a 20. század legjelentősebb magyar képzőművészei között tartjuk számon.
A betegszobák 5 méteres belmagassága és a nagyméretű, nyitható ablakok mind a betegek gyógyulását szolgálták. Létfontosságúak voltak a teraszok is – a régi gyógymód egyik legfontosabb eleme volt az itteni levegőzés: a környék őstölgyes erdőinek levegője sokszor csodát tett.
A harmadik emelet napfényes kórtermei tényleg kicsit el vannak varázsolva, és – anélkül, hogy részleteket közölnénk – a látogatás felér a legkeményebb dohányzásellenes kampánnyal. Az biztos, hogy ha az általános iskolásokat csak egyszer végigvezetnék itt, radikálisan visszaesne az első cigit 14 évesen elpattintók aránya….
Habár a szobákat többször modernizálták, tagadhatatlanul van egy kis retróérzés a folyosókon. A sarokban egy régi fotel, az előtérben egy kanári. Innen lépünk ki a teraszra – más néven fektetőre –, ahonnan csodálatos panoráma tárul a szemünk elé.
Az épülettől délre – átjáróként is funkcionáló – ebédlő és konyha épült, majd elkészült a kicsit németes hatást mutató, fagerendás B épület Czigler Győző, Korb Flóris és Morbitzer Nándor építészek tervei alapján.
Időközben egy lóistálló, kocsiszín és gépház is létesült a pavilonrendszerű együttes részeként. Az egyik épület pincéjét úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen gombatermesztésre, így ha nem is volt önellátó az intézet, sok mindent házon belül oldottak meg. A fák között azonban nem csak épületek kaptak helyet: a hálás betegek, akik között szép számmal voltak művészek is, számos szobrot adományoztak az intézménynek, ezek mára a kert részei.
A háború alatt új pavilon, egy úgynevezett Freilufthaus felépítése vált szükségessé. A Weiss Manfréd támogatásával az első világháború végére megvalósult épület tervezője Sándor Móric műépítész és a B épületnél is közreműködő Korb Flóris volt.
A kívülről mediterrán hangulatú épület elkészítésében állítólag olasz hadmérnökök és hadifoglyok is részt vettek. A maga nemében páratlan épület sok átalakításon ment keresztül, a szocializmus évei alatt egy ritka ízléstelen előtetőt is kapott, de a szerkezetek teljesen megmenthetők, így néhány év múlva talán teljes szépségében lesz helyreállítva.
Az A pavilontól délre épült fel az intézményt irányító főorvos háza, ahol Kuthy Dezső, az első igazgató lakott családjával. Később az épületet felosztották, és ma igazgatósági épületként funkcionál.
A hegyoldalra épült, történelmi épületek között kicsit a Grand Budapest Hotel képzeletbeli szállodája jut eszünkbe. Csakhogy amíg ott szállóvendégek élvezték az életet, ide mindenki súlyos betegen került és kerül be. Az összehasonlítás azonban nem csak a történelmi épületek miatt adott: az intézményt úgy tervezték meg, hogy a betegek többsége hónapokat fog itt eltölteni a kinti fektetők friss levegőjének segítségével gyógyulva.
Egy valódi „város a városban” épült itt: a nővérek elszállásolására külön házakat biztosítottak, a betegek a „közértházban” vásárolhattak, vagy akár fodrászhoz is mehettek. Nem is gondolnánk, de utóbbi a gyógyulás szempontjából kulcsfontosságú: aki az egész napot a kórteremben tölti, elhanyagolja magát, és nem öltözik fel napjában legalább egyszer, az sokkal nehezebben épül fel.
TervekAz első épület tehát 1901-re épült föl, és az utóbbi évtizedekről minden elmondható volt, csak az nem, hogy a történelmi épületeket méltóképp megbecsülték volna.
Az intézmény egy neves építészirodát bízott meg az átfogó rehabilitációs terv elkészítésével, így a pályázatokat erre felfűzve 2020-ig minden épület megújulhat.
A hatalmas, 27 hektáros területen négy nagyobb és mintegy ötven kisebb épület áll. Az épületek rekonstrukciója, az utak és a park megújítása elkerülhetetlenné vált – de még így is sokkal olcsóbb megoldásokat kapunk, mintha új építésben gondolkoznánk, de amúgy sem kérdés: a páratlan értéket képviselő épületeket mindenképp meg kell menteni. A műemlékek felújítása az egyedi nyílászárók, zsalugáterek miatt első látásra valóban többe kerül, de ezekre áldozni kell.Több mint száz éve folyik komoly szakmai munka a tüdőbetegekért. Ez idő alatt a történelem viharai megtépázták a várost, de itt a hegyen mintha minden változatlan lenne: orvosok százai dolgoznak a betegek gyógyulásáért. A tölgyek pedig ott állnak a hegyoldalban, és figyelik az elvarázsolt épületeket.
