A Neonon csoport már 2004 óta próbálja megmenteni, restaurálni és kiállítani az egykor igen népszerű budapesti neonokat, a végcél pedig egy Neon Múzeum és kulturális központ létrehozása. A csoport tevékenységét a Képzőn végzett Patkós Luca a diplomamunkáján belül továbbfejlesztette, sőt egy neontérképet is készített. A fiatal grafikus szerint a projektben hatalmas lehetőségek rejlenek, amivel mi is egyetértünk.

A Neonon csoport 2004 óta foglalkozik a budapesti neonreklámok megmentésével, renoválásával, hosszútávú céljaik között szerepel egy olyan múzeum létrehozása, ahol ezek a világító feliratok méltó otthonra találnak. Patkós Luca véletlenül bukkant rá a csoportra, és a munkásságuk akkora hatást tett rá, hogy diplomamunkájának a fókuszába kerültek: a fiatal dizájner elhatározta, hogy megtervezi a csoport arculatát, és továbbgondolja az egész eddigi tevékenységüket.

A terv, vagyis a diplomamunka két részre osztható: az egyik az úgynevezett kisarculat, amely egy legfontosabb eleme természetesen emblémát, névjegyeket, facebook oldalt, infógrafikát illusztrációkat, bemutatkozó flyert és weboldalt tartalmaz; a másik pedig egy még fiktív múzeum arculata, amelyhez piktogramok, belépőjegy, brossúra készült.

A diplomamunka minden eleme úgy lett megtervezve, hogy egyrészt visszaadja a klasszikus neonok hangulatát, de ugyanakkor modernizálja is a jelenséget. A logó például egyszerű, letisztult, érthető és számos felületen használható, illetve az “on” gomb reflektál a "Neonon" szó végződésére is. Természetesen Luca színválasztása is tudatos: a kutatásból kiderül, hogy a neongáz színe alapvetően piros, minden más színt színporok segítségével hoznak létre.

De hasonlóan tudatos koncepció áll a projekt többi része mögött is: a piktogramok például elsősorban a neonreklámok történetét bemutató infógrafikához készültek, az elsődleges szempont pedig az volt, hogy neonból is hajlíthatók legyenek. Ez annyira jól sikerült, hogy az ember akár magára is tetováltatná őket.

Ami a fantáziánkat még nagyon felcsigázta, az a budapestineontérkép, amely megmutatja, hogy hol találunk világító táblákat a városban, a legjobb benne pedig az, hogy a térkép maga is úgy néz ki, mintha neon lenne.

A múzeumi projekt - ami tulajdonképpen egy tűzfal, amelyen bemutatnák a renovált neonokat - viszont sajnos még várat magára, de reméljük, hogy előbb-utóbb lesz arra lehetőség, hogy ez az ötlet is megvalósuljon. Szurkolunk.