Sződliget – A mesés
Könnyed, családias túrát tehetünk Sződligeten, ahol a Korsók Házában látható, több mint 1000 darabos söröskorsó-gyűjtemény, illetve egy festői, aprócska horgásztó tartozik a legizgalmasabb látványosságok közé. A forgatási helyszínként is ismert település úgy fest a kis horgászkunyhóival, mintha a Grimm-mesékből vágták volna ki. Érdemes a környéket a Liget-erdő tanösvény 7 állomását bejárva felfedezni (a kezdőpontja a tó közelében van). A terület teljesen sík, így kevésbé gyakorlott túrázóknak is ajánlott, a közelben pedig éttermek is vannak, így kifejezetten kellemes családi kirándulást tehetünk itt. A látogatás előtt érdemes a helyszínek nyitvatartásáról tájékozódni az ebben a cikkünkben megadott elérhetőségeken. Nyáron semmi esetre se feledkezzünk el a szúnyogok elleni védelemről, mindenképpen kart és lábat fedő öltöztet viseljünk, durva támadásnak leszünk ugyanis kitéve.
További infók itt
Hétkápolna – A romantikus
Sződliget szinte összeér a szomszédos Váccal, ahol a kedves barokk kisváros emlékei mellett egy nagyon szép és rendben tartott Duna-parti sétányt is bejárhatunk. Érdemes azonban nemcsak itt, hanem a várostól távolabb, a Gombás-patak környékén is körbenézni. Errefelé ugyanis olyan hangulat fogad minket, mintha egyenesen a Bridgertonba kerültünk volna. A hatalmas fák árnyékában, kis erdei ösvényeken közelíthetjük meg a Ligeti horgásztavat, ahonnan hamar eljutunk a Hétkápolnához, ahol megtaláljuk a Mária-forrást, amelyhez csodás gyógyulások kapcsolódnak. Bár csábító, nem ajánljuk a közelben található ártéri tanösvényt, aminek csak az eleje biztató, beljebb a pallók nagyon rossz állapotban vannak, így a kelleténél kicsit vadregényesebb az útvonal. A környék biciklivel is csodálatos, a szomszédos településeket ugyanis jól megépített bringaút is összeköti, érdemes tehát két kerékre pattanni.
További infók itt
Bertényi Miklós Füvészkert – A rejtőzködő
Bár Visegrád és a közeli kirándulóhelyek (az Ördögmalom-vízesés vagy az Apátkúti-völgy) hétvégenként nagyon zsúfoltak, van lehetőség a közelben egy kis elvonulásra is. A csendért, nyugalomért, ápolt környezetért érdemes kifizetni a minimális belépőjegyet és ellátogatni a Bertényi Miklós Füvészkertbe. A belépőt az Ördögmalom Étteremben tudjuk megváltani, és már indulhat is a kaland. Az arborétumnak két része van, az egyik akár babakocsival is látogatható, kanyargós ösvényekkel, az Erdőanyai-szurdok környéke ennél jóval vadregényesebb. Ha tehetjük, kalandozzuk keresztül-kasul mindkettőt!
További infók itt
Spartacus-ösvény – Az ikonikus
Nem maradhat ki a felsorolásunkból a Dunakanyar kultikus útvonala, az 5 kilométer hosszú Spartacus-ösvény. A Pilisszentlászló és Visegrád között húzódó túraút természetes bükkerdő, tölgyfaerdő és sziklavonulatok között halad, és csodás kilátást kínál a Börzsönyre. Bár eredetileg vadászoknak alakították ki, ma már könnyűszerrel haladhatnak rajta más túrázók is. Megfelelő lábbelire azért szükségünk lesz, csapadékos időben pedig nem ez a túra a legjobb választás.
További infók itt
Figyeljünk a természet értékeire, és mindenképpen tartsuk be az erdőjárás szabályait! A Dunakanyar kirándulóhelyeit nagyon sokan keresik fel hétvégente, hét közben viszont jobban élvezhetjük az erdő csendjét. Kapcsolódó cikkeinkben pontos túraútvonalakkal, információkkal is szolgálunk a kirándulásokkal kapcsolatban.
Gesztenyés tanösvény – A védeni való
Csodálatos, ám nagyon érzékeny ez a tanösvény, ezért szinte minden lépésünkre vigyázni kell, mert akár egy ág letörésével vagy a termés lerázásával is károsíthatjuk az itteni fákat. Nagymaroson a védettebb éghajlat miatt az Anjouk idejében már biztosan termesztettek szelídgesztenyét, ennek köszönhető, hogy a település közelében számos fa áll ma is. Egészségük egy korábban behurcolt gombabetegség miatt a szokásosnál is törékenyebb, emiatt fontos, hogy még kisebb sebeket se ejtsünk rajtuk. A különleges élővilágot egy 21 állomásos, 6 kilométer hosszú tanösvény mutatja be, amely csodás panorámát, pihenésre csábító rétet kínál a feltöltődéshez.
További infók itt
Gál-hegyi körtúra – Panoráma és források
A 10 kilométeres, 3-4 óra alatt teljesíthető körtúra kezdőpontja Kismaroshoz esik közel. A leghangulatosabb, ha a Királyréti Erdei Vasút Morgó állomásától közelítünk. Erős kaptatóval indítunk, ám a kilátás bőven kárpótol majd az izzadásért. A túra második részében amúgy is inkább ereszkedünk majd, néhány forrás és egy romantikus patakvölgy esik majd utunkba. A túrát elsősorban hűvösebb napokra ajánljuk, esős, csúszós időben viszont inkább ne vágjunk neki!
További infók itt
Gyadai tanösvény – A gyerekparadicsom
Vác közelében, a Naszály hegy környékén vár bennünket ez a 6 kilométeres körtúra, amely a legkisebbeknek is hatalmas élmény lehet, amennyiben sikerül őket indulásra bírni, miután meglátták a bejárat közelében elhelyezett szuper játszóteret. Persze nem kell kétségbeesni, mindenkinek marad ideje a szórakozásra, hiszen a túra mindössze 2-3 óra alatt teljesíthető. Két igazán érdekes attrakcióval találkozhatunk az elbűvölő környéken. Az egyik a túra középső részén található hosszú, girbegurba palló, ami egy kicsit izgalmasabbá teszi a sétát, a másik az impozáns függőhíd a túra vége felé, ami egy szakadék fölött ível át.
További infók itt
Vasas-szakadék – A változatos
Egyik személyes kedvencünk ez a kirándulás, amire ugyan rá kell szánni fél napot, ám az úgy fog elrepülni a sok festői látnivaló között, hogy észre sem vesszük. Először el fogunk haladni az Anna-völgyi vízesés mellett, ami nyáron ugyan nem egy Niagara, de kellemesen hűsít, majd elérkezünk a sötét és drámai Vasas-szakadékhoz. Innen erős kaptatón emelkedünk a Kőhegyi Menedékházhoz, ahol igazi kirándulóételekkel várnak, ráadásul kártyával is fizethetünk. Nem messze a sajátos alakú Gomba-szikla és csodás panoráma fogad, majd szép erdei részen át érkezünk a János-forráshoz, ahonnan könnyűszerrel visszasétálhatunk túránk kezdőpontjához.
További infók itt
Prédikálószék – A Dunakanyar királynője
A Dunakanyar királynőjéhez legalább egyszer mindenkinek el kell látogatnia. Nem azt mondjuk, hogy egyszerű lesz, hiszen a sajátos alakú Vadálló-kövekig bizony fel kell kapaszkodni, de a sziklákról már igen szép a kilátás. A látvány azonban csak megelőlegezi azt a csodás panorámát, ami a 12 méter magas kilátótól tárul majd elénk. A 16 kilométeres túrára 6-7 órát érdemes rászánni, megfelelő erőnlét és a bokánkat fogó bakancs nélkül pedig semmi esetre se vágjunk bele!
További infók itt
Vörös-kő – A kis testvér
A Vörös-követ a Prédikálószék jóval könnyebben bejárható kis testvérének is nevezhetjük a csúcsról elénk táruló páratlan panoráma miatt. A kaptatók ugyan nem maradnak el, de kicsit szelídebbek, a lefelé vezető úton pedig érdemes elidőzni a Rekettyés-tónál, ahol teknősökkel, siklókkal is találkozhatunk. A túra 2-3 óra alatt könnyedén teljesíthető.
További infók itt
(Borítókép: Hirling Bálint – We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
