A VIII. kerület apró terecskéje és annak két, egymással szemben álló épülete – a jezsuita templom és az ún. „asztalnokház” – tökéletesen szimbolizálja a környékre jellemző kettősséget: miközben nappal normális kerékvágásban folyt az erkölcsös, istennek is tetsző élet, ahogy leszállt az éj, átvették az uralmat a dorbézolók. Ebből pedig időnként balhék is adódtak, de a hangos vitákon és a rendőri intézkedéseken túl komolyabb atrocitás azért szerencsére nem történt. Persze azért nem véletlenül kapott itt utcanevet a könnyű örömök kedvelője és ismerője, Krúdy Gyula. Valamiféle mulatás mindig folyt a környéken: az 1800-as évek első felében, 100 évvel később, meg aztán az 1980-90-es években is. Manapság a visszafogott, kulturált időtöltés és szórakozás dívik ezen a VIII. kerületi vidéken, ideértve a Lőrinc pap teret is.
Bár a Lőrinc pap tér már korábban is ott állt, ahol jelen pillanatban is, és nagyjából úgy is nézett ki, mint most, azonban nagyon sokáig nem volt neve, végül 120 évvel ezelőtt, 1900-ban kapott. De ne rohanjunk ennyire előre! A térnek sokáig azért nem volt neve, mert úgy kezelték, mint utcák találkozását, melyek közül az egyik a Mária utca (Jézus édesanyja után), a másik pedig a Krúdy Gyula utca, amit az elmúlt évszázadok alatt sokféleképpen hívtak. Az itt élő és dolgozó téglaégetők éppúgy az utca névadói voltak, mint a legszebb évszak, a tavasz, és majd 100 éven át a József nevet is viselte, ami így – akárcsak a kerület, Józsefváros – vagy József főhercegről, vagy Jézus nevelőapjáról kapta a nevét (mindkét verzióra létezik hiteles forrás). Krúdy nevét 1947 óta viseli az utca, azt megelőzően pedig pár évig Bangha Béla jezsuita szerzetes-teológus volt a névadó. Az utcák mellett az apró, négyszögletű teret a másik két oldaláról egy-egy épület tartja egyben.
A Lőrinc pap téren két épület ér egybe: a Darányi-palota (a már említett „asztalnokház”) és a neoreneszánsz Ráthonyi Reusz-palota, amit annak örömére építettek 1898–99-ben, hogy a család magyar nemesi címet kapott. A Darányi-palota 1928-ban került a névadó család kezébe, a sarokház előttük egy másik családé volt, a jómódú nagypolgár Liebnereké. A telket még idősebb Liebner József szerezte meg, a felesége 1893-ban építtette fel az azóta is ott álló palotát, és az ifjabb Liebner József miatt nevezik azt „asztalnokháznak”. Ő ugyanis 1896-ban nemességet kapott az uralkodótól, amihez egy évvel később a császári és királyi asztalnok címet is hozzácsapták. A bérház kapuja fölött a mai napig ott látható a monogramja. Az épület aljában pedig a kor hírhedt kocsmája működött, szemben a templommal, de erről kicsit később.
A tér Mária utcai részén is egy palota áll, a manapság szállodaként üzemelő Zichy-palota. A Zichy Nándor által 1899-ben építtetett ház eklektikus stílusban készült, amivel annak idején a gróf a gazdagságát szerette volna kifejezésre juttatni. Mindamellett Zichy gróf és még inkább a felesége, Lívia asszony nemes lelkű, jótékony emberek is voltak, akik a szomszédos, a tér Krúdy utcai oldalán álló jezsuita templomot is támogatták. A Jézus Szíve-templom azon ritka szakrális épületek egyike az országban, amit a hívek kezdeményezésére és közadakozásból építettek fel, és ebből a Zichyek is alaposan kivették a részüket. 1930-ban Zichy Nándor a templommal szemben egy szobrot is kapott, ami a tér közepén állt. Ezt 1947-ben politikai okból vidékre, Sülysápra szállították, 1993 óta pedig ismét a régi helyén magasodik az apró tér fölé.
De kanyarodjunk vissza a tér nevéhez! A Lőrinc pap tér sokáig nem viselt semmilyen nevet, majd 1900-ban, amikor egyre-másra nőttek ki a földből az újabbnál újabb paloták, a tér is nevet kapott végre: Scitovszky János bíboros, hercegprímás és esztergomi érsek nevét. Scitovszky személyével aztán a II. világháborút követően hatalomra jutott kommunistáknak már problémájuk akadt, ezért 1951-ben átnevezték a teret. A jut is, marad is elvét talán figyelembe véve egy olyan embert választottak névadónak, akinek szintén köze volt az egyházhoz, katolikus pap volt, de egy hithű kommunistának is tetsző módon. Mészáros „nagybotú” Lőrinc a Dózsa György-féle parasztfelkelés egyik vezetője volt, alvezér, akit a felkelés leverésekor elfogtak és máglyán megégettek. Vagyis igaz mártírként életét adta a népért a gazdagokkal szemben.
Az 1800-as évek első felében elég vegyes képet mutatott a környék. Ott voltak egyfelől a gondozott, árnyas kertek, a polgári családok szolid otthonai, melyek közül a térképmetsző Karacs Ferencé a kor művészeinek kedvelt találkozóhelye is volt (Katona József állítólag ott, a kert fái alatt írta meg a Bánk bánt). De az ilyen otthonból volt a kevesebb. A környék nagyobbik részét inkább lerobbant, koszos házak foglalták el, ezek álltak a kövezetlen, kivilágítatlan utcák mentén, ahol nem volt ajánlott éjszaka egyedül mászkálni. A rend őreinek gyakran akadt dolguk errefelé. Ez nem is csoda, nem véletlenül állt a környéken a város egyik legsúlyosabb, alvilági kocsmája, a Két Pisztoly is. A környék ugyanis alkalmas volt a bujkálásra meg a bűnözésre: a mai Horánszky utca helyén mocsaras tó állt, a Mária utca helyén pedig egy hosszú és mély csatorna. Az 1838-as árvíz aztán teljesen megváltoztatta a környéket, ám a bohém életmód, az örömlányok, a kétes erkölcsiségű kocsmák és a késes lebujok éppúgy megmaradtak, mint ahogy elkezdtek kinőni a földből a paloták.
A századforduló utáni évtizedek különös képet adtak mind a környéknek, mind a Lőrinc pap térnek. A templomban, a hit és az erény házában józan és tiszta élet folyt, míg vele szemben, az „asztalnokház” aljában teljes felhajtóerejével tombolt az erkölcstelenség meg a bűnös élet. Ám hiába tettek többször is panaszt a papok Liebner háztulajdonosnál, hogy azonnal számolja fel a kocsmát, ő olyan magas bérleti díjat kapott a kocsmárostól, hogy bolond lett volna bezáratni a kétes hírű becsületsüllyesztőt. Így hát kénytelenek voltak – ha nem is kéz a kézben, de – viszonylagos békességben meglenni egymás mellett a bohémek és az Isten emberei.
A környék később sokat változott, elsősorban is lenyugodott és csendessé vált, egészen az 1980–90-es évekig. Akkor még utoljára felszívta magát, és az akkori alternatív művészeti-zenei világ egyik központja lett olyan helyekkel, mint a Tilos az Á, a Darshan Udvar vagy a Lőrinc pap téri Egocentrum, ami azzal tűnt ki a többi közül, hogy az egyórás takarítási időt leszámítva éjjel-nappal nyitva állt a vendégek előtt. 1993-ban bezárt, majd a Cirko-Gejzír mozi működött a helyén, manapság pedig a Jaromír a Templomhoz nevű cseh söröző. Maga a környék pedig egy jól szituált, decens, szolid és jórészt visszafogott, inkább nappali beszélgetős-sörözős-kávézós környékké vált, a bohémság pedig máshova költözött.
