Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett kamarakiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum, ahol nemcsak az író, hanem egy képzőművész, műkritikus, komponista egyénisége is felsejlik előttünk, de megismerhetjük egy morfiumfüggő ítélőképességének fokozatos megbomlását is.

A béka vagy a Fekete csönd sugallta iszonyat a mai napig elönt, ha az író műveire gondolok – árad belőlük az ember pusztulással szembeni tehetetlensége, a gonoszság zsigeri ösztöne. Ki tudja, nem ott siklott-e félre valami, amikor Brenner József (későbbi, felvett nevén Csáth Géza) képzőművészeti álmai szertefoszlottak. Rajzai, grafikái, egyetlen festménye, de kottafüzetei, műkritikáinak részletei is megtekinthetőek a tárlaton, és azokat a zeneműveket is meghallgathatjuk, amelyeket Csáth saját maga szerzett. Brenner József ugyanis festőművésznek készült, miközben apja a zenei pályát erőltette – végül idegorvos lett belőle. 1910-től különböző fürdőhelyeken volt orvos (kiadott naplói többek között az itt szerzett szexuális élményeket örökíti meg), és ez az év, amikor először használt morfiumot – a függőség pedig élete végéig elkísérte.

Elsősorban íróként tartja számon az utókor, és ha a középiskola óta elfelejtettük volna, a multimédiás sarokban híresebb novelláit is újra átélhetjük Wunderlich József színész tolmácsolásában. A PIM ezúttal is bevetett számos kreatív eszközt, hogy élményszerűbb legyen a tárlat: az előtérben A varázsló kertjé-re (első novelláskötetének, illetve egy novellájának címe) utaló, füvesített, virágosított miliő fogad tükrökre írt idézetekkel, beljebb csempézett orvosi szobában mesél a kiállítás Csáth orvosi pályájáról, a csempék hátulján, a kézmosókban szövegekkel.

Nemcsak unokatestvérével, Kosztolányi Dezsővel, öccsével, Brenner Dezsővel és Moravcsik Ernővel, a Budapesti Elme- és Idegkórtani Klinika vezetőjével folytatott levelezésébe pillanthatunk bele (ebben az intézetben végezte orvosi gyakorlatát Csáth), hanem annak a Kohn Gizellának levelébe is, akiről az Egy elmebeteg nő naplójá-t írta. A kiállítás fő erénye mégis az a fotóválogatás, amely még nem szerepelt nyilvánosság előtt, illetve Csáth eredeti naplói, levelei, visszaemlékezései, amelyeket végigböngészve a saját szemünkkel győződhetünk meg arról, mi lakozott az író fejében. Képet kaphatunk arról is, miként hatott rá a munkája során alkalmazott pszichoanalízis: állandóan és kíméletlenül elemezte saját magát, végül már alkotni sem tudott emiatt. Feljegyzései is egyre töredékesebbé, kaotikusabbá válnak, de ebben közrejátszott drogfüggősége is.

Morfiumhasználata (saját bevallása szerint) az I. világháborús fronton szerzett élmények hatására alakult ki és durvult el, de ebben szerepet játszott korábbi, tévesen diagnosztizált TBC-fertőzése és az annak nyomán kialakult pánik. A kamarakiállításon figyelemmel követhető a mentális hanyatlás, és ijesztő, ahogy a feleségével, Jónás Olgával folytatott szexuális együttlétekről, becenevekről vezetett intim feljegyzéseket felváltják a paranoid képzelgések. Csáth Gézán egyre jobban eluralkodott a tévképzet, hogy felesége csalja, ezt Olga egyik álmából következtette ki pszichoanalitikus módszerekkel. Kislányáról nem hitte el, hogy a sajátja; a végén már azt gondolta, az életére akar törni, és főleg emiatt lőtte le feleségét 1919. július 22-én. Különösen megrázó Jónás Olga kikényszerített írásos feljegyzése 1919. július 14-ről, nyolc nappal a halála előtt, miszerint „Közös elhatározással lettünk öngyilkosok”.

Pedig elég a kiállított fotókon szemügyre venni kislányát, Brenner (Csáth) Olgát, felismerhetőek arcában az író vonásai. Unokája, Czér Fanni örökölte dédnagyapja tehetségét, és grafikus lett; a híres novellák ihlette diplomamunkáját is kiállították a PIM-ben. Egyébként a Brenner család hatalmas fotóalbuma zárja a tárlatot, amely az író apjának, idősebb Brenner József hobbijának köszönhető: saját fényképezőgépével 1898 és 1930 között örökítette meg környezetét, családtagjait, gyermekeit.