A titokzatos és megatehetséges Sia, az egyik legnagyobb brit ikon, Noel Gallagher, a hamarosan új lemezt megjelentető Crystal Castles, Nagy-Britannia egyik legkeresettebb fiatal előadója, Jake Bugg, valamint kontinensünk új favoritja, az Oscar and the Wolf is fellép az idei Szigeten. És még persze sokan mások.A most bejelentett nevek közt elsőként álljon Ausztrália egyik legtehetségesebb dalszerző-énekesnője, Sia, kinek nevéhez fűződik 2014 egyik legnagyobb slágere, a több mint egymilliárdos nézettségű Chandelier. Az epikus popdalairól ismert, hazájában többször is az év dalszerzőjének választott énekesnő az utóbbi években lett nemzetközileg is megkerülhetetlen szereplője a popzenei színtérnek. A titokzatos hölgyet a Szigeten láthatja először a magyar közönség, már amennyire, hisz az „anonimitás iránti kényszeres vágyáról” ismert művész rendszeresen elrejti arcát a közönség elől, de hipnotikus hangja bizonyára elvarázsolja majd hallgatóit.
Noel Gallagher az elmúlt két évtized egyik legfontosabb dalszerzője és előadója. Egykori zenekara, a kultikus és legendás Oasis ugyan 2000-ben már járt a Szigeten, Noel Gallagher azonban a megromlott testvérviszony miatt nem tartott a többiekkel, így ezt az elmaradást is pótolja mostani fellépése. Az Oasist követően saját zenekart alapított, a Noel Gallagher's High Flying Birds két hatalmas sikerű nagylemezen van már túl. A frontember-dalszerző nem távolodott el nagyon a gyökereitől, a britpopos, rockos balladák és fülbemászó slágerek ugyanúgy kisujjból jönnek, mint az Oasis idején. Több teltházas turné és a legnagyobb fesztiválfellépések után érkezik az egyik legnagyobb brit ikon és zenekara a Szigetre, hozva a nagy Oasis slágereket is.
A Crystal Castles, a zseniális dalszerző-producer Ethan Kath projektje 2008-ban robbant be a köztudatba. Az élőben is elsöprő energiájú Crystal Castles-ből két éve vált ki Alice Glass, de a producer-dalszerző Ethan továbbvitte a projektet: a vadiúj énekesnővel rögzített Frail tavaly debütált, és hamarosan érkezik is az új lemez is.
A Szigetre tart Jake Bugg is. A brit énekes, gitáros és dalszerző, aki a maga egyszerűségében megnyerő, közvetlen, őszinte és egyedi hangvételű inde-folk rock zenéjével lett Nagy-Britannia egyik legkeresettebb fiatal előadója. Hihetetlenül termékeny művész, még csak most lett huszonkét éves, de júniusban már harmadik nagylemeze jelenik meg. Munkáival kivívta a kritikusok elismerését, a legnagyobb presztízzsel rendelkező szigetországi fesztiválokon lépett már fel és igazolta hírnevét.
A frissen bejelentett nevek közt van a szupertehetséges rapper-dalszerző-producer Travis Scott. Már tizenéves korában elkezdte gyártani beatjeit, mára pedig az egyik legsokoldalúbb hip-hop előadónak számít Észak-Amerikában. Élő produkcióval érkezik Wilkinson, a nemzetközi hírű, profi és technikás brit drum'n'bass előadó, DJ és producer, akinek dinamikus, elegánsan szárnyaló, minden alkalomhoz passzoló és kiváló vokálokkal megküldött zenéjére nemrégiben kattantak rá a tömegek. Mexikó egyik leghangosabb rap-metál zenekara, a Molotov 1995 óta nyomja. Velük igazi színpadi kavalkádra lehet számítani, mindenki játszik minden hangszeren, és amennyire odacsapnak a riffek, annyira szórakoztató is a zenekar.
A kanadai DJ és producer, Excision, kőkemény, basszusközpontú, masszív és kíméletlen dubstep anyagaival szerzett magának hírnevet. Tavaly jelent meg második nagylemeze, de a dubstep mágus igazi varázsa leginkább élőben mutatkozik meg: Excision eletronikus zenei fantáziavilága mindenkit magával ragad a fellépés idejére és az azt követő órákra is, köszönhetően a 150 ezer wattos hangcuccnak és a gigantikus vizuális élménynek. Jön
Dyro, egy szemtelenül fiatal, csupán 23 éves holland DJ-producer is, aki a világ egyik leghíresebb DJ-producer géniusz, Hardwell támogatásával kezdte karrierjét. 2011-ben robbant be az idén februárban jelent meg legfrissebb kislemeze, és az már tuti, hogy brutális bulira lehet számítani a Szigeten.
Nehéz definiálni ezt a kollektívát, hiszen azon kevesek egyike, amely az elektronikus műfajon belül valóban sajátosan egyedit hozott létre. Az
UNKLE 1998-as debütáló albuma, a Psyence Fiction gyanúsan hibátlan mestermunka. Később a hip-hoptól egyre inkább a rock, a house, a pszichedelia felé vette az irányt karcos-recsegős, lerobbant hangulatú számokkal, amit a Szigeten is hallgathatunk, egy élő koncert keretében. Norvégia legifjabb reménysége, a csodálatos hangú és kisugárzású Aurora Aksnes szintén fellép az idei Szigeten. 16 évesen jelentkezett első kislemezével, tavaly év végén rengeteget lehetett olvasni róla a John Lewis karácsonyi reklámjához készített Half the World Away Oasis feldolgozásának kapcsán, idén pedig, március közepén, végre bemutatkozó lemeze is megjelenik a bergeni csodalánynak.
Európa friss kedvence, a 2010-ben alakult belga Oscar and the Wolf már most megtalálta saját és különleges hangját: érzékeny és melankolikus zenéjükben neosoul, R&B, elektronika és finom popzenei elemek adják meg az egyből felismerhető karakterét a zenekarnak. A finom zenei megoldásokhoz nagyban hozzájárul Max Colombie frontember énekhangja és színpadi jelenléte. A 2014-es bemutatkozó lemez, az Entity egész Európában nagy sikert aratott, a közeljövőben biztosan meghatározó szereplői lesznek a kontinentális könnyűzenei életnek.
A toulouse-i születésű francia Jain elképesztően sokszínű karakter: dalszerzőként és énekesnőként is széles spektrumot ölel át, az egész összhatás pedig magával ragadó magabiztosságról árulkodik. Tavaly megjelent Zanaka című bemutatkozó lemezével érkezik Jain a Sziget Fesztiválra. És a sor végén a
Tourist név a londoni producer William Phillips-t takarja, aki az elmúlt években került az elektronikus zenei reflektorfénybe. Legutóbbi amerikai turnéja már teltházas volt, To Have You Back címmel már idénre is jutott egy nagy slágere.