Minden az 1970-es évektől rendre május 1-jén megtartott koncertsorozattal kezdődött, melyeken előzenekarként a klasszikus felállású, Török Ádám vezette Mini, valamint főbandaként a LokomotivGT lépett fel. Ezek ingyenes rendezvények voltak, több tízezer ember részvételével a maitól letisztultabb és eltérő elrendezésű Tabánban. A minden évben összetrombitált, munkát ünneplő koncertek később fesztiválként váltak hagyománnyá, az összes korszakos hazai formáció megmutatta magát ilyenkor. A ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején szüneteltették, majd a Rózsa Records 1997-ben újraindította a tradíciót, mely a munkaszüneti napon évente feléled.
Ahogy SlezákTibor, a korszak valamennyi jelentősebb fővárosi buliján részt vett egykori lázadó kölyök fogalmazott, napjainkhoz képest teljesen más feelinggel bírtak ezek a dzsemborik: "Valahol egy picit a szabadságot jelképezték a nagy közös összejövetelek. Manapság nincs meg az a hangulat a fesztiválokon, ami akkor volt; hiányzik a lüktetés és a felhőtlen együvé tartozás érzése. Persze valószínűleg azért van így, mert 40-50 évvel ezelőtt nem lepték el a külföldiek ezeket a hepajokat, sokkal zártabb világot éltünk akkoriban.""Bamba nemzedéknek" nevezte a sajtó a ’60-as évek elején született korosztályt, de hogy miért, azt az ebbe a kasztba beállítottak sem értették. Ők annyit tudtak, hogy az elődeiket meg "Nagy Generációként" emlegették, pedig egyesek szerint azok semmi különöset nem csináltak, csak a nyugati hippiket majmolták.
1980-at írtunk, amikor a 25 ezer embert összeterelő FeketeBárányok fesztiválra keresztelt eseménnyel bevette a Hajógyáriszigetet az akkori underground. Az elnevezés a fellépő zenekarokra (Beatrice, Hobo Blues Band, P. Mobil, Bizottság) utalt, akik ugye nem éppen egyszarvúakról és a cseresznyefa-virágzásról énekeltek.Egy évvel később, szintén a Hajógyárin rendeztek egy immáron klasszikusnak mondható fesztet Szuperkoncert néven. Nevezhetjük a Sziget elődjének, mert augusztus közepén tartották többek között olyan kedvelt magyar együttesekkel, mint a Skorpió, az Edda, a Korál, vagy a Karthago. A buliról egyébként dokumentumfilmet forgattak Egy nap rock címmel.
Budapesttől kicsit távol, de még vonzáskörzeten belül, Pilisborosjenőre vitték a 1983-ban a FenevadFesztivált, melyre már külföldi bandákat is sikerült idecsábítani – a hazai fesztiváltörténetben először. Hogy miért pont oda, és pontosan ki állt az egynapos és mindössze egy alkalmat megélt ünnepély mögött, nem igazán tudni. Egy hatalmas pusztaságon kellett átcaplatni, hogy az Egri csillagok című film forgatásához használt helyi várfalak környékén bólogathasson a jónép olyan bandák riffjeire, mint az Afrikával a csúcson lévő KFT, az East vagy a külföldiek közül a Nazareth, a Set the Tone és Toto Coelo.
"Lázadtunk természetesen tinédzserként, bár nem igazán tudtuk. mi ellen és miért. A személyimben például a fényképem helyén egy >Rögtön jövök< felirat virított, hogy legyen mit mutatni a rendőrnek, ha az a suliból lógás közben fülön csípett. Később, mikor felnőttem és lett munkám, sorra jártam a koncerteket, mert könnyedén meg tudtam venni a jegyet. Szinte fillérekből szórakoztunk a barátaimmal. A háromezer forintos havi fizetésemből könnyen ki tudtam csengetni a belépők árát, nem kellett rá gyűjteni, mint mondjuk ma. Érzékeltetésképp, egy doboz cigaretta 6, egy liter benzin 2 forint 30 fillér volt. A pénz tehát sosem állított akadályt a bulizás elé, mint ahogy az akkori társadalom azzal sem foglalkozott, ki milyen származású" – zárja ifjúságának mementóit SlezákTibor.
