Évről évre egyre több az ígéretes magyar zenekar, így manapság már akkor sem jönnénk zavarba, ha csak a fővárosban fellépő hazai bandák koncertjeivel kellene megtöltenünk egy hétvégi programajánlót. Ennek örömére minden hónapban előre jelezzük, melyik zenekarok legújabb albumát, klipjét vagy épp budapesti koncertjét várjuk a legjobban, a groove metál alapzenekaroktól a gothtronikát játszó triókig.

Hajdú Péter terápiás céllal létrejött szólóprojektje, a Knowing You Project március legvégén adta ki első, My White Brides, So Long című EP-jét. A Neutral Milk Hotel vagy épp Nick Drake megkapó melankóliáját megidéző, csendes, intim, főképp akusztikus hangszerelésű dalok azóta számtalan nehéz éjszakán segítettek át minket; augusztusban pedig érkezik a debütalbum, a Penelope. A már hallható új számok alapján Péter maradt az olykor fúvosokkal is megtámogatott balladáknál, ám mi ezt egyáltalán nem bánjuk.Szintén új albummal jelentkezik idén a vintage rock hullám legfontosabb magyar zenekara, az Ivan & The Parazol. A The All Right Nowsra ugyan novemberig várni kell, a napokban viszont debütált egy új szám róla: ez az alább hallható Grand Club. A Modernialhoz hasonlóan ez is egy tökéletes, fülbemászó, régi vágású rock 'n' roll sláger, amit a benne felcsendülő bongó tesz igazán emlékezetessé.

Augusztus huszonnegyedikén végre megjelenik az első A i w A-lemez, az I'd Rather Take You Out, amelyhez az ihletet a régi trash horrorok helyett most a klasszikus animék átvezető képei, jelenetei adták. A projekt mögött álló Nádházi Lajos, aki egyébként a Headshotboyz duó egyik fele, azt állítja, hogy a történetek helyett most inkább a hangulatokra fókuszált, valamint háttérbe szorult a hangmintázás, inkább az analóg vasakból kicsikart hangokra alapul a lemez. Ettől függetlenül a hangzás továbbra is lo-fi, továbbra is van egyfajta „elcseszett filmzene”-érzése a már megszellőztetett új számnak (az alább hallható Busy Lobby), de az egész táncosabb, már-már direktebb, mint amit megszokhattunk az egykoron símaszkos producertől.

Nemsokára elkészül a Vad Fruttik legújabb EP-je is, melyet a Budapest Parkban mutatnak majd be. Az idén fennállásának a tizedik évét is ünneplő zenekar két éve adott ki utoljára sorlemezt (Darabokban), így nem túlzás azt állítani, hogy ideje volt már egy új kiadványnak. Annyi biztos, hogy legfrisebb slágerük, a

Hold rajta lesz.
További kihagyhatatlan koncertek júniusban:



Magashegyi Underground, BABEL @ Budapest Park (Augusztus 7) Legnagyobb nyári koncertjét adja a Magashegyi Underground a Budapest Parkban! A zenekar több különlegességgel is készül a nagy alkalomra: a tavaszi Akvárium-beli EP-bemutatón felvonultatott komplex látvány-orgiát még tovább fejlesztik, az idei fesztiválműsort pedig olyan - egy időre félretett - közönség kedvenccel bővítik ki, mint a Darazsak vagy az Ónos ablak újragondolt változatai.

@ A38 (Augusztus 8)

A londoni székhelyű, saját bevallása szerint gothtronikát játszó Volkova Sisters a magyar zenei színtér egyik legegyedibb zenekara: szuggesztív, karakteres, hipnotikus, egyszerre van jelen a stílusukban a skandináv pop, az indusztriál, a post-punk és a darkwave. Ritkán lépnek fel itthon, így nem érdemes kihagyni!
Eine Kleine Trash Music Festival @ Barba Negra Track (Augusztus 8)
A keményebb stílusok rajongóinak valószínűleg nem szorul magyarázatra, miért is kihagyhatatlan egy egynapos minifesztivál, ahol egymást váltja majd a The Southern Oracle, az Ektomorf, az Akela és a Moby Dick. A laikusoknak pedig csak annyit mondanánk: a hazai thrash- és groove-metál, valamint a hardcore hatásoktól sem mentes metalcore színtér legjobb együttesei állnak majd színpadra.

Bohemian Betyars, Ricsárdgír @ Kobuci (Augusztus 20) Két zenekar, amelyik bár lemezen is lenyűgöző, mégis a stúdió helyett a színpadon tud igazán kibontakozni: a Kárpát-medence dallamvilágát ska és punk hatásokkal feldobó Bohemian Betyars és az art-punk legenda Tudósok örökségét továbbvivó Ricsárdgír!

Subscribe, Grand Mexican Warlock @ Budapest Park (Augusztus 28) Tizenöt év folyamatos zenélés után a nyár végén határozatlan időre felfüggeszti működését Magyarország legnépszerűbb extrém/prog-metál hatosfogata, a Subscribe. A legendásan energikus koncertzenekar itt és most lép fel utoljára. Hangolódásképp pedig a mi tizenöt kedvenc Subscribe-számunkat ajánljuk.