A Magnum Photos a világ egyik leghíresebb fotós ügynöksége, amelyet 1947-ben alapított az ötletadó, magyar származású Robert Capa, valamint Henri Cartier-Bresson, David "Chim" Seymour, George Rodger és William Vandivert. A fotósok "felosztották" egymás között a terepet és beutazták a világ országait Afrikától a Közel-Keletig, Európától az Egyesült Államokig. Nem volt könnyű itt tagságot szerezni, de a Magnum néhány év alatt a világ leghíresebb, független fotós ügynökségévé vált.
Magnum's First - Elsők a Mai Manó Házban
A Magnum már évek óta működött, amikor 1955 júniusa és 1956 februárja között, az ügynökség történetében első alkalommal vándorkiállítást szervezett. A nyolc fotós összesen 83 képét akkor öt osztrák városban állították ki, majd egy gondos kéz az innsbrucki Francia Intézet alagsorában helyezte el, ahol mintegy fél évszázadon keresztül szunnyadtak két ládában - amelyek egyébként szintén a mostani kiállítás részét képezik. A kész felvételek kasírozottak, vagyis a fotós még maga nagyította, majd a nyomtatott anyagot valamilyen egyenletes felületre ragasztotta és a szignóval együtt vált teljessé a műalkotás.
A világ minden tájáról származó fotók első pillantásra talán meglepőek lesznek: nem "klasszikus", szenzációhajhász sajtófotókat láthatunk, a Magnum ebben is más akart lenni. Hosszabb ideig dolgoztak az egyes anyagokon, a képeket így nem a szerkesztők és a kiadók pillanatnyi elvárásaihoz igazodva készítették el. A végeredmény emberi, mély és személyes, így például Jean Marquis 1954-es képriportja Magyarországról: Galgahévíz utcáin sáros utak, a falu lakói még népviseletben táncolnak és pünkösdkor templomba mennek, de az egyik képen fenyegetően feltűnik Sztálin szobra.
Magyarország, a másik szemével A Mai Manó Ház felső szintjén egy másik, de az előzőhöz kapcsolódó kiállítás látható. A Magnum Photos tagjai az alapítástól napjainkig számos, Magyarországgal kapcsolatos anyagot készítettek. A vetített képek egy ezekből készült válogatás, amelyen keresztül nyomon követhetjük a II. világháború utáni helyzetet, az 1956-os forradalom véres harcait, a szocializmus éveit és a rendszerváltást követő időszakot.
Kontaktok a Capa KözpontbanPárhuzamosan a Mai Manó Ház anyagával egy másik olyan tárlat is látható a Nagymező utcában, amelyet a világ bármelyik rangos fotós kiállítóhelye megirigyelne. A Magnum Contact Sheets az ügynökség utazó kiállítása, amelyet ebben a kibővített formában eddig mindössze az olaszországi Forte di Bardban és vicenzai Palazzo Leoni Montanariban láthatott a közönség, és Budapestről egyenesen Berlinbe megy tovább.
Az ügynökség 70 fotósának összesen 163 fekete-fehér és színes képén keresztül az elmúlt hét évtized történetének esszenciáját kapjuk. Jól ismert képek és számunkra bizonyára ismeretlenek is előkerülnek, amelyek mind a 20. század jelentős történéseit örökítették meg, mint például Robert Capa képei a D-napról, Elliott Erwitt Hruscsovot és Nixont ábrázoló fotója, vagy Stuart Franklin Tienanmen téri ikonikus fényképe, de a felvételeken feltűnik Margaret Thatcher, Che Guevara és a Beatles is.
A kiállítás azonban nem lenne rendkívüli pusztán attól, hogy egy híres ügynökség híres képei láthatóak egy helyen. A lényeg ebben az esetben az, hogy teljesen szokatlan módon a kontaktfelvételeket is láthatjuk, vagyis azokat a kicsi, megjegyzésekkel ellátott képeket, amelyeket a fotósok a szerkesztőségekbe küldtek. A szerkesztők és a fotósok leggyakrabban e kis képek alapján döntöttek róla, hogy a sok jó felvétel közül melyik legyen az az egy, amely a történet minden kis részletét képes elmesélni. A számos kontaktkép megtekintése után még mi sem tudjuk biztosan, melyiket választották ki, hiszen a befutónak bizonyult képeket a falra merőlegesen rögzítették fel, amelynek - ha a termekben jó irányba haladunk - először a hátulját láthatjuk. Így ismét átélhetjük azt az izgalmat, amit a szerkesztő és a fotós érzett egy igazi Magnum-kép kiválasztáskor, tíz, húsz vagy akár hetven éve.
