A DargayAndrás kanapéjáról szóló sorozat újévada 35 részben mutatja majd be a pszichológus és hat páciense életét, a jól megszokott hétfőtől péntekig tartó bontásban.
Hétfőre Máté Gábor van beírva a Mácsai Pál által megformált doktor úr naptárába. A
Katona József Színház igazgatója egy politikust alakít, majd őt követi kedden az Orsolya nevű gazdag ügyvédnőt játszó Péterfy Bori; szerdánként folytatódik Tamás (Nagy Zsolt) és Petra (Szamosi Zsófia) családterápiája is, a gyermekükkel kiegészülve; csütörtökön pedig a zárkózott, félelmeitől szorongó Virág (Kurta Niké) bukkan fel. Extra érdekességként megismerhetjük majd Dargay gyerekkori szerelmét, illetve később maga a terapeuta
is profi segítségre szorul kollégájától, Ágnestől (Csákányi Eszter) egy zátonyra futott házasság és egy be nem teljesült szerelem miatt. Izgalmasnak ígérkezik.
A másodikévad forgatása 2013 augusztusában kezdődött és négy hónapig tartott, és annak ellenére, hogy a megtekintésig még nagyjából 5 hónapot kell aludni, már most is nagy a felhajtás az újepizódok körül. Ez nem véletlen, hiszen
- a köszönhetően a mélyebb, elgondolkodtató témáknak - a magyar közönség még talán a
Társas Játéknál
is jobban szereti a Terápiát, amelynek az új részei előráthatólag átgondoltabbak és profibbak lesznek, mint eddig.
Ez részben azzal indokolható, hogy a magyar stáb ezúttal jóval több szabadságot kapott, átírhatták az alaptörténetet és az “eredeti” izraeli Be Tipul (In treatment) című sorozat már tényleg csak kiindulópontként funkcionált. Krigler Gábor, az HBO forgatókönyv-fejlesztési producere elmondta, a magyar karakterek elkezdtek önálló életet élni, és hozzátette azt is, hogy a történetek onnan indulnak, ahonnan az eredeti sorozatban, de egészen máshova futnak ki.
De a tartalmi újítások mellett technológiai fejlesztések is voltak: a jelenetek hátterét egy európai szinten is ritkának számító módszerrel oldották meg, amelyre Magyarországon eddig még nem vot példa: az ablakra egy vetítővásznat tettek, amelyre nagy felbontásban, az aktuális napszaknak megfelelő felvételeket vetítettek. Ezeknek a felvételei napokat vettek igénybe, mire minden anyag összegyűlt.
A rendezők egyébként az első évadhoz hasonlóan ismét Enyedi Ildikó és Gigor Attila, lesznek akikhez az egyik extra szál megalkotásában csatlakozott Nagypál Orsolya is. A vezető forgatókönyvíró ezúttal is Tasnádi István, aki Gigor Attilával kezdte el írni a könyvet. Az új évadban hozzájuk csatlakozott erősítésként Jeli Viktória és Baráthy György.