Ismét lesz Macaron Nap március 20-án! Idén a Bálna Budapest első emeleti termébe (makett terem), egy gyönyörű, exkluzív helyszínre sikerült vinni a rendezvényt.
A macaron hódító útja Magyarországon 2012. március 20-án indult el. Persze sokan korábban is ismerték főként külföldicukrászdákból, illetve egy-két hazai úttörő cukrászda műhelyéből. Elmondhatjuk azonban, hogy 2012-ben az első magyarországi Macaron Nap után vált széles körben igazán ismerté és népszerűvé ez a francia édesség.Idén a szervezők ismét úgy döntöttek, hogy megtartják a Párizsban és New Yorkban már hagyománnyá vált Macaron Napot.
De miért is olyan közkedvelt a macaron?Mert színes, kerek, finom és változatos!
A jó macaronokat érdemes megmutatni és persze muszáj megkóstolni. A Macaron Nap szervezői csak a jó minőségű darabokat szeretnék bemutatni a közönségnek. Az idei rendezvény jelszava: It takes 2. Azaz macaron és még valami. Mi minden illik a macaron mellé? Szerintük elsősorban a kávé. Az idei Macaron Napon elképesztően profi kávéfőzőgárda vonul fel, 4 nagy újhullámoskávézó képviselteti magát. Aki még nem ismerné a kifejezést: közös jellemzőjük, hogy a legjobbminőségűalapanyagot használják és minden esetben kompromisszumotnemismerőbaristák készítik a kávékat szigorú beállítási paraméterek alapján.
Jönnek továbbá alkoholositalok, pálinka és pezsgő, hiszen a macaron kombinációktól ez sem áll távol. Végül pedig, milyen a macaron, ha desszertként van jelen? Bemutatják a macaronttányérdesszertvariációként is. Számos tavalyi kiállító visszaigazolta már részvételét: Four Seasons Budapest, Centrál Kávéház, La Praline, Sugar!Shop, Sofitel, Desszert.Neked, Sarki Fűszeres, My Little Melbourne, Rosinante Szálloda, CinnamonRoll. A rendezvényre a kellemes francia dallamokat idén is a Recorder Magazin támogatja és ismét jön Zólyomi Zsolt parfümőr is csodálatos macaron (és más) illatokkal.
A tavaly nagy sikert arató színes macaronpárnák idén is kaphatóak lesznek a helyszínen. Sok új kiállító is debütál idén a MacaronNapon, köztük lesz egy igazi különlegesség: 100%-ban egészséges és természetes összetevőkből készült „macaron”-nal érkezik az ÉletKonyha.