Visszatér a tavalyi év legmeghatározóbb zenei eseménye: a Red Bull Pilvaker. A népszerű kezdeményezés előfutáraként érkezett klipben Wolfie, Saiid, Dipa, Bom és Diaz mellett feltűnik Csuja Imre, Szabó Győző, Kautzky Armand és Kiss Ádám, tehát kétségünk sem lehet afelől, hogy a rohamosan egyre népszerűbb magyar hip-hop a művészetek sorába emelkedett.

A Red Bull Pilvaker ötlete 2011-ben született meg, amikor előpattant Petőfi neve, és az, hogy miért ne lehetne párhuzamot vonni korunk szóforradalmárai, azaz a rapperek és a '48-as forradalom költői között. Hisz közös pont, hogy mindkét csoport tagjai erős társadalomkritikát és komoly gondolatokat fogalmaztak meg. A reneszánszát élő rap zene egyébként Magyarország jelenleg talán legnépszerűbb műfaja, emiatt pedig az üzenet elég sok embert el tud érni.A Red Bull csapat megkeresésére szerencsére a kiszemelt zenészek boldogan rábólintottak rá, és mára a Red Bull Pilvaker az egyik legjelentősebb zenei kezdeményezéssé nőtte ki magát azzal, hogy a '48-as forradalomhoz köthető versek eredeti üzenetét aktuális üzenetekké transzformálva adják elő.

Az eredeti kezdeményezés kulturális szempontból is úttörőnek számít, hiszen hidat képez a klasszikus irodalom és a rap között, ezáltal pedig eljuttatja a költészetet a fiatalokhoz, akik sajnos manapság nem különösebben foglalkoznak versekkel.Október 22-én, a Symbolban megrendezett premier előtti vetítésen Wolfie, Dipa és az „ötletgazda” Takács Ákos elmondta, hogy küldetésüknek érzik közelebb hozni a fiatalokhoz a művészeteket, ráadásul mindezt úgy tudják megtenni, hogy bizonyos szabályokon kívül (nem politizálnak, nem használnak trágár kifejezéseket) egyáltalán nincs megkötve a kezük.


Fontosnak tartják azt is, hogy a nemes célok mellett a „rakoncántlan, de tehetséges gyerekhez” hasonlítható magyar hip-hopot is a jó irányba terelgessék, eloszlatva bizonyos berögződött sztereotípiákat, melyek szerint ebben a műfajban csak a beszólás a lényeg. Igenis, a tévhitekkel ellentétben a költészetnek ezzel a modern formájával szép gondolatokat is meg lehet fogalmazni.De természetesen nemcsak támogatói, hanem komoly kritikusai is vannak a projeknek, akik általában azt mondják, hogy nem szerencsés a '48-as forradalommal és Petőfivel „szórakozni”. Erre a csapat tagjai úgy reagáltak, hogy '48-ban Petőfi úgy fejezte ki magát, a rapperek pedig ma így fejezik ki magukat. Sőt azt is kifejtették, hogy ha a költő ma élne, akkor valószínűleg rapper lenne. Hozzátették azt is, hogy komoly kutatómunka előzte meg a versek átdolgozását: ellátogattak például a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol tárlatvezetésen vettek részt. Úgy fogalmaztak, hogy amit csinálnak, az modern eszközökkel való tisztelgés a költő előtt, és, másokkal ellentétben, ők legalább foglalkoznak Petőfivel és a magyar kultúrával.

A Red Bull Pilvaker AllStars legújabb klipje október 23-án debütált, és olyan neves hazai színészek is szerepelnek benne, mint Csuja Imre, Szabó Győző, Kautzky Armand, valamint a stand up comedy ismert arca, Kiss Ádám. A történet szerint a stílus négy elismert képviselőjéből álló zsűri egy válogatást tart, amelyen hazánk jeles színművészei próbálják ki, hogy mennyire megy nekik a rappelés.