Egyedül is menne?
A Design Hét keretein belül megnyitották a műhelyt, de mivel egyébként is bemutatóteremként szolgál a legtöbbek szobája, így sokaknak volt már lehetősége arra, hogy bepillantson a szint életébe. Nekik lehet valamiféle benyomásuk arról, hogyan telnek itt a hétköznapok, milyen hangulatban lehet itt dolgozni, mennyit számít a hasonlóan elhivatott művészek közelsége. (Még akkor is, ha ezt egy képernyő előtt ülve adott esetben az öt alap érzékszerv egyikével sem lehet megtapasztalni napokig.) Egyébként meg eláruljuk: jó.
Címke vagy alapanyag?Ez is motiválta a csaknem egy éve, az elsők között beköltöző alkotókat, hogy együtt béreljék ki a volt APEH-os irodahálózatot. Bejött a gondolat, azóta felduzzadt a csapat, és már a bővítés irányán kell gondolkodni, mert egy közös helyiség hiánya árán nem szeretnének új bérlőket. Arról nincsen szó, hogy a HeinrichAlkotóiSzint egy brand lenne, vagy akár egy olyan név, amely második címkeként garantálná a vásárlók, megrendelők felé a minőséget, vagy egyáltalán bármilyen többletinformációval szolgálna.Ez másról szól, és ha változik is a külvilág felé a kommunikáció, remélhetőleg azok az alapkapcsok nem vesznek majd el, amelyek a tagok között ma fennállnak. „Ezek a kapcsok ugyanis képesek organikusan fejlődni” – mondta Ruszty László képzőművész, és talán van is egy létszámlimit azzal kapcsolatosan, hogy meddig tud a szint valóban közösségként működni - jegyezték meg többen is.
Heinrich Alkotói Szint 2013 from Mate Filler on Vimeo.Akik a Heinrich Alkotói Szinten dolgoznak:
- 208-as szoba /Magyar Réka, Vértesi Borbála/
- Neuzer Zsófi /fémműves tervező/
- Kores Eszter /képzőművész/
- DAIGE /Tóth Melinda, Dudás Ildikó/
- Katona Barbara /ötvösművész/
- Piroshka /Hegedűs Anna, ruhatervező/
- Biró Zsófi /fémműves tervező/
- Bada Emőke /képzőművész/
- Szűcs Ági /designer/
- Berecz Vanda /bőrtárgy-tervező/
- La Fragile /Hidasi Zsófi, textiltervező/
- Musume /Csobádi Eszter/
- POP Design / Ipsics Barbara, Szép Gabi, Ruszty László, Fillér Máté/
A gyökerektől a magasbaAz itt alkotók szinte minden tagja a MOME vagy a Képzőművészeti Egyetem diákja volt, és kivételesen jól látják azt, hogy milyen szerepe van a művészeti felsőoktatásnak az ember életében, illetve hogyan érdemes elballagni onnan. Ez persze nem azt jelenti, hogy a körülményekkel, a lehetőségekkel és akár a felmerülő alkotói jövőképpel mindannyian elégedettek lennének. Idealizmusról és naivitásról szó sincs, de úgy tűnik együtt könnyebben megy az optimizmus, illetve van, hogy a szinergiákat remekül ki lehet használni. Emlékeztek még a Padron arculatára? Aki járt már ott, az ott dolgozók kötényét is biztosan megjegyezte. Erről (is) van szó, hiszen az arculat kreatív részében a Pop design nagy szerepet vállalt!