WLB: Mesterséged címere?Márk:

Fridvalszki Márk
vagyok, képzőművész. Az életem nyolcvan százalékát ez tölti ki, a maradék húszban pedig az anyagiak megteremtéséről gondoskodom.
WLB: Az utóbbi időben hogyan és miért változott meg a stílusod?
Márk:
Az elmúlt egy évben elég sok változás zajlott le mind a művészeti, mind pedig a magánszférámban, és úgy érzem, hogy az a 13 év, amit a képzőművészetbe fektettem, most kezd igazán életre kelni, beérni. Sokkal bátrabban merek kísérletezni, új dolgokat kipróbálni, az eddig megélt korszakaim most teljességükben kombinálódnak, alakulnak egymásból egymásba.

WLB: Hol találkozhatunk az alkotásaiddal?
Márk:
Az utóbbi időben a Dovin galériába hívtak meg többször - az augusztusi Artplaccon szintén a Dovin standján leszek fellelhető - illetve Berlinben is kiállítok. Berlinben az Overmind-projekt keretein belül hétvégi piacokon veszünk részt, amelyeket közösségi térként értelmezünk és használunk (lásd még: görög agóra), illetve a város különböző részein csinálunk public artot.

WLB: Kikkel dolgozol együtt?
Márk: Az Overmind keretein belül Ódor Viktorral, a Silant pedig Kárpáti Jánossal csináljuk.

WLB: Mi a legfőbb különbség Berlin és Budapest között?
Márk:
Az emberek mentalitása, ami a városi élet minden apróságában megmutatkozik, legyen szó akár a biciklizésről, akár a sorban állásról. Berlinben számomra a mottó az, hogy élni és élni hagyni. Budapesten ennek nyoma sincs, hiába is fogalmazódik meg mostanság többekben, hogy Budapest lenne az új Berlin. Ez szerintem teljesen téves hozzáállás. Berlin nem azért Berlin, mert Club Matét iszol, vagy mert grillezel a parkokban, esetleg hipszter vagy. Nem azért lett Berlin ilyen, mert ilyenné akart válni. Budapestnek azzal kellene szerintem foglalkoznia, hogy visszataláljon saját magához, hogy olyan autentikus aurát teremtsen, mint a kétezres évek elején. Zavarodottságot, identitászavart és bátortalanságot érzek itt.

WLB: Mi az, amit szeretsz Budapestben?
Márk: Az építészetét, a változatosságát, a budai oldal blokkházait, a szocialista örökséget. Ez a fajta eklektikusság egyébként Berlinben is megtalálható.

WLB: Mi a véleményed az itteni éjszakai életről?
Márk:
Kevés a klub – vagyis inkább egyáltalán nincs -, és nyomasztóan sok a kocsma. Nem látok minőségi szórakozási lehetőségeket, ellenben teljes agyrombolást, felszínességet, kettőötvenért vodka-plusz-sör akciókat, nagyon elkeserítő és félelmetes ez a helyzet.

WLB: Mik a terveid a közeljövőre nézve?

Márk:

Új munkakapcsolatok kialakítása, az alkotási folyamat totális felszabadítása, rezidenciák, kiállítások.

Címkék