Ma van a Sziget nulladik napja: amíg a Nagyszínpadon a Quimby este héttől épp Csodaországban lesz, reggeltől a korábban rebesgetett nagy interjúkönyv is már lapozgatható a boltokban. A két kúl esemény kapcsán Balanyi Szilárdot, a méltán népszerű zenekar billentyűsét, a friss apukát kérdezgettük a városról, az itteni vájbról, zenéről és csakúgy magáról az életről.

Mindig is itt laktál?

Balatonfüreden nőttem fel. Veszprémben születtem, és Füreden jártam oviba, általános iskolába és gimibe. A gimnázium után költöztem fel, és akkor sokáig albérleteztem. Az első lakásom valamikor ’97-98 környékén jött, ez még a tizenharmadik kerületben volt, a Kresz Géza utcában. Onnan átköltöztem egy pár évre rá a Lehel útra, szintén tizenharmadik kerület, végül innen költöztünk a feleségemmel két-három éve Budára.

Tizenéves maradandó emlékek a városról?


Párszor felmászkáltunk különféle felvételek miatt, talán egyszer még osztálykirándulás is volt. És emlékszem, amikor az első alkalommal bementem az első McDonald’s-ba, ami akkor nyílt...
A Régiposta utcában? Igen. Ez például megmaradt, mert csak ez az egy volt. Gimnazista voltam. Időnként jártunk fel apuval is, itt vettük az első bőrdzsekimet, ami például (az augusztus hatodikán megjelenő - a szerk.) Quimby-könyvben benne is van egy fotón, tudod, az a klasszik motoros bőrdzseki, fekete. Valahol a Váci utcában találtunk egy boltot talán.
Itt vetted az első hangszered is? Az elsőt, amit már saját magamnak vettem, igen, valójában a legelső hangszeremet még édesapám vette Veszprémben. Egyébként a mai napig megvan, ott van a próbateremben.

Hol próbáltok?
A Fehérvári úton.
Van visszatérő helyed, ahol szívesen időzöl, visszajársz?Szoktad a várost háztetőről nézegetni? Nem, ilyen nincs, de jó ötlet, keresni fogok egyet. Tetőn már voltam, a padlásokat nagyon szeretem. Itt is van egy a házban.

A Mansfeld teret ismered?
Nem még, merre van? Megnézem.
Jársz piacra?Szoktam, igen. Azt mondjuk túlzás lenne állítani, hogy rendszeres piacoló vagyok, de amikor tehetem, elmegyek, mert nagyon élvezem. Nem járok minden nap, de nagyon szeretem a piacok hangulatát.
És melyiket szereted?

Mindig azt, ami közel van. Egyébként a Fővám térihez, illetve a Fehérvári útihoz szoktam menni leginkább. A Fehérvári úti eggyel közelebb van.

A saját zenekarod és a Quimby mellett dolgozol egyéb projekteken?


Nem igazán, de szívesen eleget teszek egy felkérésnek, ha úgy adódik.
Hogy jött a Quimby? Véletlenül talált rám Molnár Tamás a Postás zeneiskolában, amikor is éppen zongoristát keresett egy Quimby nevű zenekarba.

Most hogy néz ki a zongoraparkod?


ED. Seiler pianino, Rhodes MARK II Seventy Three, Wurlitzer 200A electric piano, Yamaha PSR-6700, Kurzweil K2500x, Nord Stage 2, Nord Wave, Nord Lead 2x, Moog Little Phatty, 5 db Roto-Tom.

Van törzshelyed?
Nagyon szeretem a romkocsmákat, szeretek csak üldögélni és dumálni, nevet viszont nem igazán tudnék mondani. Bár mostanában már nem annyira, de egy időben nagyon sokat ücsörögtem a Mai Manó teraszán, ennek több oka is volt, azt valamiért nagyon bírtam. Az a baj, nincs kifejezetten kedvenc, mert mindig játsszunk és olyankor szórakozunk szanaszét a városban, az országban, néha a világban, így külön már nem járok annyit szórakozni. A Hadikban például, mivel itt lakom a közelben, rendszeresen beszélünk meg zenekari találkozót, nemrég tartottunk egy Sziget 0.nap (Quimby Csodaországban) megbeszélést, az is itt volt, szeretem.

Tényleg, hogy készültök rá?


Nagyon. Próbáltunk sokat, csináltunk szép látványt, a végeredményt még nem láttam, de kíváncsian várom. Két és fél órás show lesz. Ha már leszünk, ne aprózzuk el magunkat.

Budapesten kívül hol élnél még?
Szívem szerint azt csinálnám, hogy minden városban, amit szeretek - ebbe beletartozik London, Párizs, Nizza, Róma vagy tök mindegy, valamelyik tengerparti horvát kis falu -, lenne egy kis garzonom, valahol egy nagyobb házikó, és ingáznék. Ezt szeretném a legjobban csinálni: ingázni. Nem egész évben egy helyen, amit kicsiben tulajdonképpen megcsinálunk most is, mivel minden tavaszal elmegyünk a Quimbyvel két-három hétre, de az csak két-három hét. Bár amennyit úton vagyunk, kitesz egy pár hónapot, de a legjobb az a felállás lenne, hogy itthon vagyok négy hónapot, aztán kettőt kint, aztán itthon megint kettőt, egyet kint, egyszóval össze-vissza mászkálnék.

Gyakran mentek a Quimbyvel országon túlra?


Van egy állandó tavaszi turnénk, ami nagyjából így néz ki: Anglia, Németország, Hollandia, Belgium, (Brüsszel), Szlovákia.

MIt pimpelnél Budapesten?
Biztos, hogy több fát ültetnék. Van itt egyébként egy hely, egyedüliként a (Gellért) téren, ahol még nincs fa, a helye viszont megvan. Az a tervem, hogy egyik este, majd kora ősszel ledugok egy gallyat, aztán ha kihajt, kihajt, he nem, nem. Bár ezt nem szabad, ingerenciám van rá. És a bicikliutak. Berlinben például annyival egyszerűbb az egész, erre van kitalálva szerintem, Budapest sajnos nem. Utólag viszonylag nehéz bicikliutakat kiépíteni. És még egy: – mondjuk ez nem csak Budapestre vonatkozik -, a szarfej embereket összegyűjteném, és mint a Macskafogóban, a végén kijönnének átalakulva.
Lehet nálad zongorát tanulni? Nem vállalok tanítványokat, mert én nem tudok tanítani. Egyszer megpróbáltam, de elfogadtam, hogy nem vagyok az az alkat.
Milyen egy ideális budapesti napod? Nyugodt reggeli egy kávéház teraszán, barátok, ebéd, délutáni láblógatás, késő estébe nyúló csevej, szintén valahol egy teraszon. Na ilyen például.
Egypercesek
Egy családnévből jött a nevetek, mit szóltál, amikor megtudtad a (New York-i queer) szleng olvasatát is?
Mosolyogtam.

Mondj egy Quimby-számot, de csak egyetlenegyet!
Az otthontalanság otthona.
És most dalszöveget.Unom.
Buda vagy Pest? Buda és Pest.
Szerinted melyik Budapest leginspiratívabb városrésze? A belváros.

Mi a legjobb dolog, amit lehet kapni a városban?
Ihlet.

PR szakember vagy papíron, dolgoztál ebben a szegmensben is?
Nem, egy percet sem.

A BAH-csomópont benzinkút a Quimbynek is gyülekezőhely egy-egy koncert előtt?
Korábban volt, már nem.