Siessünk leszögezni, aki a citera vagy éppen a gitár helyett a bakelitekért nyúlna, annak sincs oka szomorkodni: a Party Aréna felavatását egy holland duó, a Bingo Players fogja elvégezni, szenteltvíz helyett valószínűleg pezsgővel és nehézsúlyú electro house slágerekkel. A duó lemezestáskájában ott vannak az acélos, táncparkettromboló dropok, a slágeres vokálok és a fékevesztett energia, amit minden fellépésük alkalmával igyekeznek átadni a közönségnek is. Az idén harminc fesztiválfellépést tervező két electrohead ráadásul a tehetséggondozásban is jeleskedik, Hysteria nevű kiadójuknál olyanok jelentettek meg 12”-eket, mint Carl Tricks vagy a Starkillers.
De még a hollandok szédületes szettje előtt érdemes bejárni a
K-hídtól a Nagyszínpadig
tartó utat: a két pont között ugyanis valódi
kultúrvurstli várja majd a felfedezőket már délután négytől. Látványszínház, akrobatika, vetítés, tánc,
flamingó-krokett a Vörös Királynővel és az ország legnagyobb teázása . Ráadásképp pedig a verbális varázsgomba:
Slam Poetry Micsodaország ! MC Zeek és Hugee vezetésével tíz ember adja egymásnak a mikrofont és a jobbnál jobb rímeket, miközben az Amoeba zenél.
Aki más fajta
irodalmi élményre
vágyik, annak a fél héttől kezdődő
Rájátszást ajánljuk, ami nem más, mint
költészet popritmusban . A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai és kortárs költők írják át egymás műveit, hogy slágereket hozzanak létre. Az alkotói folyamatban a
költők új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz , a zenészek pedig megzenésítik a poéták egy-egy versét.
Egymás mellé kerül Beck Zoltán és Kollár-Klemencz László, Egyedi Péter és Grecsó Krisztián, Erdős Virág és Háy János.
Koncertek terén kikerülhetetlen a
Muzsikás , akik 40. jubileumi születésnapjukat a Sziget nulladik napján ünneplik majd,
barátaik társaságában . A baráti társaság olyanokat rejt, mint a román származású hegedűművész,
Alexander Balanescu , a világ legjobb ütőegyüttese, az
Amadinda
vagy a
Gereben Együttes . Tánc, népzene, örömünnep, a magyar népzene legszebb hagyományai, a koncertet követően pedig táncház hajnalig!
Színpadra áll még majd a karcos rockzenét folkkal, klezmerrel, skával és még sok mással beoltó Firewater is, akik magukat simán "world punk"-ként definiálják. De fellép még az Urban Voodoo Machine, a Big John & The Vienna Soul Society és még mások is, garantálva, hogy mindenki talál majd magának valót Csodaországban.
Fesztiválszezon pedig nincs Quimby nélkül:
Kiss Tibi és csapata egy két és fél órás, önfeledt hangulatú koncerttel teszi még emlékezetesebbé a nulladik napot.