A Kastner Kommunity a II. János Pál pápa téren található „mindenki közösségi irodája”. A Kastner reklámügynökség célja egy olyan helyszín megalkotása volt, amely nemcsak az ő saját irodájukként funkcionál, hanem közösségi térként is használható, ahova egy kávéra is beugorhat az ember, ráadásul környékbeli művészeti kezdeményezések, kisvállalkozók számára is nyitott. Így foglalták el a BUVÁTI-toronyház földszinti üzlethelyiségét, mint coworking iroda. A lenti térben kialakítottak egy olvasósarkot. A bejárattól messzebb egy minigaléria is helyet kapott. A kávézórész sokféle munkavégzést tesz lehetővé: kávézhatunk és közben pihenhetünk, beszélgethetünk az ablak előtti fotelekben, ha pedig már nem bírjuk az ülést, bekuckózhatunk a lépcsős részen.
Akkor is ellátogathatunk ide, ha csak egy jó kávét szeretnénk inni, két óra bent tartózkodás után kell csak napijegyet váltanunk ahhoz, hogy egész nap ott dolgozhassunk. A lépcső alatt és fent is kialakítottak egy kis silent roomot, ahol egyedül lehetünk és nyugodtan megtarthatunk egy online meetinget. Egy nagyobb tárgyalóval is várnak minket, ha nem egyedül töltenénk ott a napot, de a galérián lévő asztaloknál szintén dolgozhatunk csendben, magányosan. Ha megéheztünk, akkor ízletes bagelekkel és quiche-kkel lakhatunk jól, az édesszájúakat pedig finom sütik várják a pultban. A kellemes és otthonos környezetben a helyi kisvállalkozások, valamint a jó ügyek támogatása gasztroszinten is megjelenik, ugyanis a Down Alapítvány kedves kis kerámiáiban kapjuk, amit rendelünk.
(Borítókép: Koncz Márton - We Love Budapest)
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés