Az Oscar-díjra nevező bizottság mai ülése után az a döntés született, hogy Magyarországot Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje képviseli majd a 2017. évi „legjobb idegen nyelvű film” kategóriában.
A szabályzat szerint ebben a kategóriában minden ország azok közül az alkotások közül nevezhet egyet, amelyeket 2016. október 1. - 2017. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban. A nevezésre kerülő filmről a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága határozott, mintegy húsz hazai alkotásból választották ki. Enyedi Ildikó olyan munkája ez, mellyel 18 év után tért vissza a rendezéshez. A Testről és lélekről női főszereplője Borbély Alexandra, a férfi főszereplő pedig a dramaturgként ismert Morcsányi Géza.
Nem ok nélkül erre a filmre esett a választás, hiszen a Testről és lélekről már elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is, nyáron pedig első magyar filmként a Sydneyi Filmfesztivál fődíját is elhozta. Az amerikai fesztiválpremier szeptember 7-én lesz, a torontói filmfesztiválon.
A film további sorsa az Oscar-díj vonatkozásában pedig az lesz, hogy az országok hivatalos nevezései (entry) közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet (nominee), amelyek végül a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjért versenyeznek. A jelöltek listája 2018. január 23-án lesz nyilvános, az Oscar-díjak ünnepélyes átadása pedig idén március 4-ére esik Los Angeles-ben.
A filmhez kapcsolódóan 9x16 cm-es, 80 üres lapot tartalmazó, 160 oldalas Dot For You füzetek is készültek "Álom" néven, melyhez kapcsolódóan nyereményjátékot indítottunk a Facebook-oldalunkon!