A Gellért a leghíresebb műemlékfürdő, mely a XX. század elején nyitotta meg kapuit Budán, a Gellért-hegy és a Szabadság híd ölelésében. A pompás, art-nouveau stílusú fürdő a Gellért Szálló része, amely közel száz évig a fővárosi szállodák ikonja volt, és bár mára sokat vesztett fényéből, még mindig a jómód és a kényelem szimbóluma. Jelenlegi szecessziós formáját 1918-ban nyerte el, 2008-ban pedig teljes körű felújításon esett át.
A fürdőben több fedett termálmedencét és úszómedencét találunk, valamint egy nagy szabadtéri élménymedencét és egy kültéri hullámmedencét. A pihentető fürdőzésen túl a komplexumban gyógykezeléseket is igénybe vehetünk, továbbá szépségkúrák, szauna, gőzfürdő, napozóterasz, masszázsszalonok, fogorvosi rendelő és egyéb szolgáltatások várják a felüdülésre vágyó vendégeket. Különböző csomagok közül válogathatunk, legyen az egy két napos vagy akár két hetes, teljes körű gyógykezelés.
Shopping
Láng Téka Könyvesbolt
A Pozsonyi úton sosem áll meg az élet, ha ételre, italra, fagylaltra vagy kultúrára vágynánk, a környéken mindig akad valami. Az egyik biztos pont, ha új olvasnivalóra van szükségünl, akkor az út elején már bele is botlunk: a Láng Téka Könyvesbolt a kortárs magyar és nemzetközi irodalom könyveit kínálja.