Piliscsabánál olyan különös sziklaképződményeket találni, mint a Gomba-szikla vagy a zavarba ejtő nevű Ördögoltár-szikla. Egy rövid, de látnivalóban gazdag körtúrát ajánlunk.

Piliscsaba melletti körtúra nem az a kirándulás, amitől nagyon leizzadnánk, vagy ami durván lefárasztana. Nem is ez a fő vonzereje, hanem a menet közben látható sziklaóriások, illetve az elénk táruló látvány, ha egyik-másikra felmászunk. A táv alig több 3 kilométernél, ami megállás nélkül akár egy óra alatt is teljesíthető, de nyugodtan számoljunk akár 3 órát is a kirándulásra, a csodás természeti képződmények miatt ugyanis nem érdemes rohanni. Mivel Piliscsaba közel esik a fővároshoz, nem nehéz kijutni ide. Autóval a legegyszerűbb, de jöhetünk vonattal is a Nyugatiból vagy távolsági busszal az Árpád hídtól, illetve Kelenföldről

Szintemelkedés természetesen van, de jó hír, hogy bár itt-ott elég meredek az út, de ki van kövezve, így jól lehet haladni rajta, és mindössze pár perc az egész. Piliscsabán a Kálvária utca és a Gomba utca kereszteződésétől indulunk. Ha autóval megyünk, itt le tudunk parkolni, aztán irány az első állomás, a Kálvária-domb teteje. A felfelé vezető, szerpentines út ide-oda kanyarog, és minél közelebb érünk a dombtetőhöz, annál meredekebb. Fent aztán egy kis kápolna vár bennünket, ami 1837-ben épült. Előtte pihenőpad, ahova letelepedve csodás kilátás nyílik Piliscsaba házaira.

A Kálvária-domb megmászása után fellélegezhetünk, mert számottevő vagy megerőltető felfelé mászásban már nem nagyon lesz részünk. A kék jelzésen haladva (ez az útvonal az Országos Kéktúra része) és a kápolnát is magunk mögött hagyva pár perc séta után egy pihenőhelyre érkezünk. A fenyves mesebeli: ha épp kisüt a nap, úgy érezhetjük, egy bájos és vidám varázserdőben járunk. Ha pedig felhős, ködös, hűvös időben túrázunk, akkor pedig

egy fantasy- vagy horrorrengetegben érezhetjük magunkat.

Mindkettőnek megvan a sajátos hangulata. Előbbi esetben az lenne érthető, ha keresztezné az utunkat egy beszélő vaddisznó, utóbbiban pedig, mondjuk, a fej nélküli lovas.

Az említett pihenőhelynél csodálhatjuk meg a Gomba-sziklát, bár áll a közelében további 3-4 kőmonstrum is, amiket meg is tudunk mászni. Ehhez azonban kicsit le kell ereszkedni egy ösvényen a völgybe. Az óvatosabbak egy szuper kilátópontról vehetik szemügyre a sziklát, amit a pihenő közvetlen közelében alakítottak ki.

Fentről tényleg gomba alakú a képződmény, de ha lemegyünk mellé és körbejárjuk, rájövünk, hogy minden oldalról másképp néz ki, mintha nem is ugyanaz a szikla lenne. Az egyik oldalról kétágú villa, egy másik szögből pedig megkövesedett ufólény feje. A mellette sorakozó többi szikla formái nem ennyire izgalmasak, azokra viszont könnyű felmászni, és valljuk be, az sem kis kaland.

Ha továbbindulunk, újra a vadregényes fenyőerdő lesz a társunk egy darabig, míg ki nem érünk egy tisztásra. Útközben érdekes faképződményeket is találni, például egy olyat, ami mintha három lábon állna, és aminek a belsejébe is be tudunk bújni. Már csak azért is, mert az efféle képek sok-sok szívecskét hoznak az Instagramon.

A következő állomás az Ördögoltár-szikla, amit lehetetlenség eltéveszteni, mert óriási, így messziről is látszik, ráadásul fehér, ami kiugrik az általános (zöldes, barnás) összképből. 

A bizarr nevű sziklafalat Csabai-toronynak is nevezik, ami a szomszédos településre utal, az általánosabban ismert Ördögoltár-szikla név pedig arra, hogy évezredekkel ezelőtt talán misztikus vallási szertartások színhelye volt.

Ránézésre simán elképzelhető, hogy használták ilyesmire a helyet.

Sajnos a rongálást nem tudta elkerülni. Mivel a mászók előszeretettel gyakorolnak a sziklán, ezért rozsdás csavarok állnak ki belőle, és mivel egykor szovjet lőtér működött a környéken, egy cirill betűs felirat (korabeli graffiti) is rá van fújva. 

Innen már csak egy negyedórás levezető szakasz áll előttünk. Az út folyamatosan lefelé visz, és visszavezet bennünket Piliscsabára, egészen a kiindulási pontig, a Gomba utca és Kálvária utca kereszteződéséig. 

Címkék