A tárgyak társasága – írók gyűjteményei címmel nyílt nagyon szórakoztató kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ami december 15-ig nézhető meg.
Ha leegyszerűsítjük a kérdést, akkor kétféle ember létezik. Az egyik nem gyűjt semmit, mert nyomasztja a tárgyaktól való függés meg a tumultus, amit azok sokasága okoz. A másik típus viszont szereti a tárgyakat, nehezen dob ki bármit is, és szenvedélyesen gyűjt nagyjából bármit. A 70 éves Petőfi Irodalmi Múzeum születésnapi kiállítása az utóbbi csoporttal foglalkozik, köztük is a gyűjtögető írókkal.
Ha egy író gyűjt valamit, az egyfelől a gyűjtőszenvedélyének megélése miatt van, másfelől egy-egy tárgy vagy tárgycsoport lehet számára inspirációs forrás is, hisz akár egy hétköznapi pipa vagy egy színes nyakkendő is képes mesélni. Talán ennyiből is látszik, hogy a spektrum széles, a PIM új kiállítása rendkívül sokszínű. Kiszámíthatatlan, ki mit gyűjt, és az íróink is gyűjtöttek, amit csak tudtak. Ezt pedig kiegészíti a mind a gyűjtéshez, mind az írókhoz köthető egyik saját gyűjteménye a múzeumnak: rengeteg írógép.
Na de mit is gyűjtöttek a magyar írók a 19. században meg a századfordulón, a szocializmus 40 éve alatt és a rendszerváltás után, és mit gyűjtenek manapság? Gyakorlatilag bármit. A kiállításon szereplő tárgyak nagy része hétköznapi, már-már triviális dolog, aminek jelentőségét a gyűjtő, az író adja meg. Ilyen például Lázár Ervin nyakkendőtű-gyűjteménye, Tamási Áron szivarosdobozai, Gyurkovics Tibor kalapjai, Tandori Dezső játék mackói vagy Jókai Mór sétabotjai, illetve kagyló- és csigagyűjteménye. Utóbbiak a kiállítás legrégebbi tárgyai és gyűjteményei.
A tárlat részét képezi néhány egyáltalán nem hétköznapi gyűjtött tárgy is. Például látható pár darab Ady Endre és Csinszka egykori közös otthonának festményeiből, merthogy ők azt gyűjtöttek. A legizgalmasabb Karinthy Ferenc esete, akitől egyetlen tárgy látható, ami nem csak felületesen szemlélve nem nevezhető gyűjteménynek, hisz mint említettük is, egy darab, ráadásul nagyon hétköznapi: egy ajtó, ami az író leányfalusi otthonában tette a dolgát. Csakhogy gyakran látogatták meg Karinthyt a barátai, szintén csupa híres ember, akikkel az író aláíratta az említett ajtót, vagyis ő szignókat gyűjtött, amelyek most ezen az említett ajtón láthatók.
Külön kiemelendő a kiállítás két szekciója. Az egyikben a múlt után a jelen kap szót. Bepillanthatunk kortárs szerzők (Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna, Várady Szabolcs) gyűjteményeibe, és képet kaphatunk az ő gyűjtőszenvedélyükről is. A másik pedig a múzeum kiemelt gyűjteménye, sok-sok írógép, amelyek mikor máskor lennének láthatók, mint most, az írók gyűjtőszenvedélye kapcsán. Az írógép szimbolikus tárgy, összeköti a szerzőt a művével, annak technikai segítségével születnek meg a nagy szavak. Többek között Babits Mihály írógépe is a gyűjtemény része, amit 1945-ben bombatalálat ért.
A PIM kiállítása azon túl, hogy az írók kevésbé ismert, gyűjtögető oldalát megmutatja, árnyalja a róluk élő képet is. Például hogy mivel foglalkoztak, és mi érdekelte őket akkor, amikor felálltak az írógép mögül, mire irányult a kíváncsiságuk és a gyűjtőszenvedélyük. A kiállítás hat tematikus csoportba rendezve mutatja be az írók gyűjteményeit, és arra a kérdésre is választ ad, hogy az egyes tárgyak és tárgycsoportok, valamint maga a gyűjtés szenvedélye hogyan köszönt vissza – amennyiben visszaköszönt – az egyes szerzők műveiben.
(Borítókép: Birtalan Zsolt – PIM)
