Nézzük előbb a pusztulás tényeit. A Margit hidat 1944. november 4-én robbantották fel. A Déli és az Északi összekötő vasúti hidakat 1944. december 29-én robbantották fel. A Horthy Miklós hidat (a mai Petőfi híd) 1945. január 14-én robbantották fel. A Ferenc József hidat (a mai Szabadság híd) 1945. január 16-án robbantották fel, de ez még szerencsésen megúszta a dolgot a többihez képest: „csak” a középső szakaszát pusztították el. A Lánchidat és az Erzsébet hidat 1945. január 18-án robbantották fel.
A felszabaduló Budapest hidak nélkül maradt, miközben a várost a jó széles Duna választja ketté. Valamit tenni kellett hát, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a városba, és a két oldal (Buda meg Pest) ne csak papíron állhasson egymással kapcsolatban. Itt kell megjegyezni, hogy azért teljesen nem maradt a város híd nélkül, ugyanis az Északi összekötő híd helyére a szovjet hadsereg 1945-ben egy ideiglenes pontonhidat épített. A városvezetés is felállított pár pontont, és a kishajó-közlekedést is támogatta, ezek azonban nem működtek minden esetben: a folyó téli jégzajlása például pont ilyen eset volt. Ezért szükség volt egy biztosabb és stabilabb segítségre, még úgy is, hogy a Szabadság híd 1946. augusztus 20-ra már ismét állt.
A Kossuth hidat 1945 májusában kezdték el építeni, és elég gyorsan haladtak vele. Persze ebben közrejátszott az is, hogy nem örök időkre tervezték a hidat, hanem csak átmeneti jelleggel, amíg a lerombolt hidak nagy részét vissza nem építik. A Kossuth hidat végül 1946. január 15-én nyitották meg a gyalogosok, január 18-án pedig az autósok számára. A híd – és már csak ezért is érdemes arra, hogy emlékezzünk rá – az újrakezdés szimbólumává vált a budapestiek szemében.
Az eredeti tervek szerint a Kossuth híd faszerkezetű lett volna, de végül mégis az acél mellett tették le a voksukat az építők, biztos, ami biztos alapon. Az ehhez szükséges vasat pedig nem máshonnan szerezték, mint háborús törmelékekből. Ennek ellenére a híd teherbírása erősen korlátozott volt, ami persze nem csoda, hisz csak 10 éves élettartamra tervezték. A Kossuth híd 1956-ban érte el ezt a kort, s mivel akkorra már nélkülözhetővé vált, korlátozták a rajta keresztülhaladó forgalmat, például a nagyobb autóbuszok nem hajthattak fel rá, az utolsó időszakban pedig csak a gyalogosforgalom volt rajta engedélyezett. Végül 1960-ban lebontották.
A Kossuth híd persze nem múlt el nyom nélkül. A vasszerkezetéből Kimlén és Feketeerdőn építettek hidakat, és valamennyit arra is felhasználtak belőle, hogy a szegedi Dóm téren a Szabadtéri Játékok nézőterét megépítsék. Az egykori pesti és budai hídfőnél pedig emlékköveket helyeztek el. A híd helyén később két alkalommal is pontonhidat emeltek pár napra: előbb 1973. augusztus 20-án, majd 2003. március 15-én. A Kossuth hídról irodalmi munkák is születtek: 1951-ben a kor jeles, Kossuth-díjas írója, Háy Gyula írt róla színművet (Az élet hídja), Faludy Györgyöt pedig még az építés évében, 1946-ban versre ihlette a híd (Kossuth híd).
