Akármennyire is romanticizálják néhányan a telet, a havat, a karácsonyt és társait, sokak ezzel nem értenek feltétlen egyet. Akár télimádók vagytok, akár nem, a telet (vagy téli depit) olykor úgy a legkönnyebb átvészelni, ha megpróbálunk belecsempészni egy jókora csavart és vidámságot, például az öltözködéssel, játszva a legbohémabb kiegészítőkkel. Erre 14 tervező darabjait gyűjtöttük össze nektek, hogy legyen miből válogatni otthon a forró tea, kakaó vagy csokoládé mellett!

esc – kiegészítők: puffer fejkendő

Az esc márka az évek során ismerte fel, hogy egyfajta kreatív racionalitás, problémamegoldó tervezés jellemző rá. Hiába akarná csillámporos vattacukorba csomagolni a téli kiegészítői eredetét, a valóságban a puffer kendő saját egyenlete megoldása: valami olyat tervezni, ami „egy ingből kijön”. Ez az esc missziója, gyűjtik a pre-loved ruhákat, majd pedig felhasználják. Így jöttek létre a legkülönlegesebb fejfedők, de azt már senki sem tudja, hogy ebből hogyan is eszkalálódtak a zserbóillatú múltat idéző kendők. Talán a márka mögött álló Berényi Diána lelkében élő néni súgott. Talán a gyönyörű, de a fejéről folyton lecsúszó kendők bosszantották ennyire mélyen. Esetleg ez tényleg az a gejl, vattacukros, meg nem értett művészkedős dolog. Már ő sem tudja. Az viszont biztos, hogy az imádott nénikultusz tökéletesen testet öltött ebben a megosztó darabban, amit egy modern csavarral, puffos verzióval újra a köztudatba hoz. A grandmák mellé pedig grandpák dukálnak, így az idei szezon egyik legmenőbbje az extra puffer usánka. Mind a két terméket a fenntarthatóság jegyében, saját és más alkotók deadstock textiljeiből, nyeseteiből, illetve felajánlott, szép állapotú használt ruhákból készítik, így az esc minden darabját csupán nagyon limitált számban érhetitek el. Az esc mozgatórugója, és amit nap mint nap magában hordoz: a „jó lesz az még valamire” attitűd. Ha vásároltok tőle, akkor eldönthetitek, hogy aznap épp néni vagy bácsi szeretnétek lenni…

Petrushka – sapka, sál, bonnet

A Petrushka téli kollekciójának az évek óta változatlan, nagy sikernek örvendő darabjai a körsál és a hosszúkás verziója, a hosszú sál. Ezek a sálak 100% ausztrál merinógyapjúból készülnek. Aki egyszer megérinti, nem fogja elhinni az érzést: nem bök és nem szúr! A piacon általában csak olyan rossz minőségű gyapjúval találkozunk, amelyek irritációt okoznak. A Petrushka termékekhez használt gyapjú csodás tulajdonsága, hogy lanolintartalmának köszönhetően öntisztító, azaz taszítja a bacikat, atkákat és vírusokat. A sapka 2 éve épült be a kollekcióba, idén pedig egy bonnet darabbal egészült ki a Petrushka kiegészítők palettája. Ezenkívül a ruházatok mindegyike egyedi, legtöbbjük anyagmanipulációval készül. A Petrushka idei évi kollekcióját egy elképzelt kávézó, a „Furcsaságok kicsiny kávézója” ihlette, ahol mesebeli jelenetek játszódnak, Vig-Rövid Petra pedig ezeknek a szereplőknek tervezett ruhát, például a vagány fonathatású bonnet is így született. 

JVCKA – kiegészítők: sapka, sál

Az élénk színek kedvelői örülhetnek az idei JVCKA márka téli kiegészítőinek, ugyanis most vibrálóbb színekbe burkolóztak a kiegészítők a korábbi pasztellárnyalatok után. Ezúttal a narancs és a rózsaszín lett a két hangsúlyos szín. Mivel a feketét sosem lehet megunni, ezért Nagy Judit, a márka tervezője idén abból is szeretett volna legalább egy sapkát becsempészni a repertoárba, mert azt mindennel könnyű kombinálni, és egy biztonságos választás azok számára is, akik a divat területén egyelőre biztonsági játékosok. Bár JVCKA szuper színkombós sálját megpillantva aligha voksol valaki a feketére. A márka darabjai csak természetes anyagokból készülnek, így a termékek finomsága, puhasága, esetleg kellemes durvasága az alpakának, merinónak, gyapjúnak vagy ezek keverékének köszönhető. Ezen anyagok azért is a legjobb választások a zord időjárás idején, mert nagyon jól tartják a hőt, de mégsem melegszik az emberre viselés közben. A sapka és a sál mellett pedig mellény és pulóver is elérhető lesz hamarosan, amiket a The Garden Studióban tudtok beszerezni.

solær – kiegészítők: balaclava, horgolt kendő, sapka, sál

Szekernyés Brigi solær projektje kapcsán próbál mindig először használt és vintage fonalakhoz nyúlni, amikor új darabok készülnek. Így legtöbbször az adja az inspirációt, hogy éppen milyen fonalat talál, na meg mekkora mennyiségben. Ha pedig szükséges új fonalakkal dolgoznia, akkor mindig előnyben részesíti a természetes, fenntartható módon előállított alapanyagokat, így általában gyapjú-, mohair-, alpaka- és pamutfonalakat használ fel. A solær designvilágát nagyban meghatározza, hogy Brigi nagyon szeret különböző textúrákat és színeket mixelni, így ezek a téli kiegészítők is magukban hordozzák ezt a játékosságot, aminek mi csak örülhetünk, hiszen ezek a cuccok segítenek feldobni a sötétebb téli napokat is.

ëviköt – kiegészítők: sapka, balaclava

Az ëviköt márkának bár szezonról szezonra nincs hagyományos értelemben vett kollekciója, Katona Évi, a tervező mindig új és új dolgokat talál ki, az aktuális színekből, trendekből inspirálódva. Mindent kézzel készít, ezért elég pici a választék, ezért érdemes hamar lecsapni a termékeire. Most, hogy beütött a zimankós időjárás, egyre jobban van is kedvünk meleg, kötött kiegészítőkre vadászni. Általában amit feltesz a márka Instagram-oldalára, az el is megy egy pár nap alatt, így mindig fut maga után, de ez a legélvezetesebb Évi számára. Hiába fogadja meg minden nyáron, hogy jobban belehúz, a 40 fokban még azon is elgondolkozik, hogy fog-e valaki valaha is sapkát hordani még… Ezért a téli szezonban mindig sűrű a napirendje. A friss ëviköt cuccokról tudni kell, hogy ebben az évben a New York in Winter típusú, szuper vaskos anyagú sapkák a menők, amik kizárólag a vagány színeket tartalmazó Wool and the Gang fonalakból készülnek, mint például a Crazy Sexy Wool zöld. A szimplább felhajtós sapiknál a lila, a bordó, a „fröcskölt” mintás, átmenetes és a pasztell-neon kombók vannak a kedvencek között. Évi hitvallása szerint nem szabad télen feketét hordani a fejünkön, még ha az általános ruhatárat a sötét színek is határozzák meg. Kellenek a télbe olyan színek és laza ecsetvonások, amelyek kiemelik az átlagos hétköznapokat is.

Kamay Ko — kiegészítők: sapka, kendő

A Kamay Ko legújabb sapijai 5 vibráló színben elérhetők, rajtuk pedig a sapival azonos színű tigris adja az energiát a téli mindennapokhoz. A kiegészítők esetében is ugyanolyan fontos az újrahasznosított alapanyaghasználat, így ezek maradék fonalból készültek. Azért is nagyon izgalmasak a Kamay Ko sapkái mert ezúttal egy magyar kötöde készítette őket, és egy MOME-n végzett lány, Papp Zsófiával közösen hozták létre ezt a mini kapszulakollekciót, amelyben még a sapkákon kívül mellények, és pulóverek is helyet kaptak. Akinek a szíve pedig a téli szezonban is inkább a nőiesebb kendők felé húz, annak a nagy viszkóz kendőt ajánljuk, amelynek mintáját Diana istennő inspirálta, aki a márka jelenlegi őszi-téli kollekciójának múzsája. A kendő 100%-ban természetes alapanyagból készült, és gyártási helyszínének inspirációs forrása szolgált, vagyis Olaszország. 

DAIGE – kiegészítők: sapka, sál, gallér

A DAIGE kollekcióit szezonról szezonra követjük, idén pedig december 3-án launcholnak a legújabb kötött pulóvereikkel és mellényeikkel együtt az új sapkák, köztük egy új különleges kiegészítővel, a gallérral is. A sapik és gallérok a TEN kollekció részeként jönnek majd ki, az új kollekcióval pedig a márka 10. évfordulóját ünnepli. A sapkák a BAX knit beanie nevet fogják viselni, melyek 100% pamut deadstock fonalból készülnek, és három színben lesznek elérhetőek: clementin, orchid és celadon. A DEAN knit collar név alatt bújnak meg a szintén 100% pamut deadstock fonalú gallérok. Ezek pedig négy szép színben is kaphatóak lesznek: clementin, orchid, navy és brown. A sapkák és a gallérok is Magyarországon készülnek, mindegyik DAIGE téli kiegészítőn lesz egy apró D betű is, amelyek szintén itthon biogyantából készültek, és különlegességük, hogy kézzel formázták és festették őket. A Greenhabitben tartott brunch and pop-up eseményükön kézzel is megtapogathatjátok a puha kiegészítőket, másnap, 4-én pedig online, a webshopukon csekkolhatjátok és szerezhetitek be őket.

MARI Art From The Heart – kiegészítők: sapka

A MARI Art From The Heart gyapjúsapkák különlegessége, hogy egyedileg, kézi kötéssel készülnek, méghozzá a tervező, Annamari nagynénje, Alla kezei által. A magas minőségű, 100% merinógyapjú fonalból készült darabok elkészítési ideje 1,5-2 nap/darab, éppen ezért nagyon limitált számban elérhető kiegészítőkről van szó, színenként csak 3-4 darab készül évente. A merinófonal a legpuhább, legjobb minőségű gyapjú, ami nem szúr, és nem irritálja a homlokot és a fejbőrt, mégis nagyon meleg. Az ilyen magas minőségű olasz gyapjúfonalból készült sapkák nem csak stílusukat tekintve időtlen darabok, de hosszú évekig pont olyan szépek maradnak, mint új korukban, így semmiképp sem egy szezonra kell bennük gondolkodnotok. Ha megfelelően tisztítjátok a MARI sapitokat, akkor nem bolyhosodnak, és ugyanolyan puhák maradnak, mint amikor kijönnek Alla kezei közül. 

bl.unka – kiegészítők: sapka

A bl.unka márka már sok-sok budapesti és nem budapesti ruhatárának egyik alapdarabja. Kedves mintái, mint a lángok között virágzó tulipán, a rózsa, a vörösen izzó nap, a szem (belsejében csiliírisszel), a sokszínű kétéltűek és ezekhez hasonló, szimbolikus jelentéssel bíró motívumok alkotják a bl.unka világát. A minták jelentése legtöbbször a tervező, Hankiss Blanka útkereséséből, dilemmáiból, reményeiből inspirálódik, amelyek egyébként sokunk számára is érvényesek lehetnek. A legújabb motívum például a lángok között növekvő tulipán, amely az érzelmeink teljes spektrumon való megélésére ösztökél, és az „új tűzből” virágzó újjászületést szimbolizálja. Az alapanyagok kiválasztásánál a fő szempont a természetesség és a jó minőség, ezért a kötött sapkák biopamutból készültek, és a még télen is aktuális baseballsapkák pamutból. Nagyon sokféle verzió elérhető a bl.unka sapikból, melyek között könnyen rábukkanhattok a hozzátok legjobban illő szerelemdarabra, melyet aztán jó sokáig szeretettel viselhettek.

TOMCSANYI – puffer sál, puffer kesztyű

A 2023 őszi/téli szezonban a TOMCSANYI márka az első tíz évét két retrospektív kollekcióval zárja, és más inspirációs forrásokhoz nyúl, mint korábban. Az élettel teli, kézzel rajzolt minta azonban továbbra is a márka védjegye. A téli kollekciók a nemzeti, népi mintákon és szimbolikus elemeken keresztül megnyilvánuló magyar identitásból merítenek ihletet. Bár a printek a kalocsai virághímzésekből táplálkoznak, de sem maguk a motívumok, sem pedig léptékük és színük nem törekszik a népiességre, hanem stilizáltan, a TOMCSANYI tervezői világába beépített módon jelennek meg. A cél az, hogy a nemzeti identitást és örökséget vizsgálja, hogy hogyan lehet azt a modern divatba és ruházkodásba átültetni. A nyomatok pontatlanságai, hasonlóan a riso nyomtatáshoz, a kézzel hímzett hagyományos motívumok bájos tökéletlenségeit mutatja meg. A TOMCSANYI virágos pufi sáljai és kesztyűi nemcsak mintáikkal és dizájnjukkal vonják magukra a tekintetet, hanem formavilágukkal és kialakításukkal is, mely visszarepít minket egy kicsit a gyerekkorba is, hiszen akkor hordtunk hasonló anyagú puffer cuccokat. Külön kiemelendő, hogy anyaguk 100% recycled polyester, így ha gondolkodtok, hogy a téli kiegészítőbe való befektetés során támogassátok a környezetet is, akkor egy TOMCSANYI darab is szuper választás.

Tangly Hands – kiegészítők: fülvédő, sapka, balaclava

A Tangly Hands márka kedves kis logójával már találkozhattatok itt-ott, valamint horgolt és izgalmas színösszetételű cuccaik is szembejöhettek már. Horgolt kiegészítőiket természetes fonalakból gyártják, és mindegyik darabot kézzel horgolják, ezért csak néhány készül belőlük. Nem meglepő, hogy ebben a műfajban ők is leginkább gyapjúval dolgoznak, vagy gyapjú-pamut, illetve gyapjú-alpaka fonalak keverékéből. A gyapjú csodás tulajdonságait nem is kell bemutatni, legyen szó sapkáról, fülvédőről vagy akár balaklaváról, mindegyik szuper meleg darab a téli mindennapokra.

Verkstaden – kiegészítők: sapka

Villamoson, metrón, az utcán vagy bárhol látva egy vicces, ironikus feliratot a sapkán: ez nem lehet más, csak egy Verkstaden! Tavaly elég nagyot ment az „ársapka” feliratú, amit még ma is előszeretettel hordunk, és így, hogy egy kiegészítőn lett megörökítve, a Verkstaden cuccok valahol egy korszakot is megörökítenek bennünk. A tervező, Pálma minden évben, különböző témák mentén gyűjtést szervez követői között, hogy aztán általuk inspirálva részben új, részben újrahasznosított ruhadarabok készüljenek kis műhelyében. Ilyen témák voltak eddig: a gyerekszáj, a nagyik bölcsességei, idén pedig a felnőtté válás. Egyik ilyen tematikus gyűjtése pont a sapkákat célozta meg, bárki küldhetett be ötleteket. Mára közel 40-féléből lehet válogatni, amiből látszik, hogy az ötletek tárháza ebben a felállásban gyakorlatilag kiapadhatatlan. Ezeket a sapikat, illetve még a meleg pulcsikat, zoknikat és pólókat megtaláljátok Rákóczi téri kis boltjukban és a webshopban.

gemini hotstuff – kiegészítők: sapka, sál

Stotz Natália márkája, a gemini hotstuff folyamatosan fejlődik, így idén már sapkákat is tervezett. Hamarosan pedig sálak is érkeznek, amik legalább olyan eklektikusaknak ígérkeznek, mint a sapik. A kézzel horgolt darabokat egy kedves hölgy készíti neki. Ugyanaz a fazon és minta lesz elérhető, azonban többféle színkombinációban is. Ezeket a kiegészítőket az a fejlődés ihlette, amin Nati és a márka keresztülmegy a tervezések folyamatában. A gemini hotstuff ruhái és kiegészítői egyre inkább a szabadság megéléséből inspirálódnak, ami a végeredményen is szembetűnik. A sapkák ezért épp e szabadság mentén jöttek létre, a mögötte lévő ideológia látszik: „nem kell elvarrni a szálakat, legyen eklektikus, szabad”. A gemini hotstuff patchwork nadrágokkal igazán jó kombinálni a szetteket, Nati jelenleg egy ilyen szabad szettben találja meg leginkább önmagát. Ha ti is tudtok azonosulni ezzel a szabadsággal, akkor nemhogy elfér egy gemini a gardróbotokban, hanem egyenesen ő lesz a kedvenc, széthordott téli társatok!

Dittafelt – kiegészítők: sál, kendő

A Dittafelt márka idén tavasszal csatlakozott egy friss közösséghez, a MUMU Műhelymúzeum tervezői és művészei közé. Ruhái állandó jelleggel itt találhatók meg, ami felsőruházatot és kiegészítőket jelent. Érdekessük pedig a technika: a Dittafelt darabok színvilágukat növényi festéssel nyerik. Télen a gyapjúkiegészítők társulnak a selyem, pamut és más természetes alapanyagú ruhákhoz. Ebben a szezonban főleg inkább megrendelésre dolgozott és dolgozik, de kézzel nemezelt és növényekkel mintázott sálak, hajpántok jelenleg is vannak az üzletben készleten. Komolyabb nemez darabokból, például blézerből egy-egy darab van, amelyek főleg megrendelésre készülnek. Ha inkább elegánsabb darabokkal védekeznétek a hideg ellen, akkor a Dittafelt különleges mintázatú selyemkendői között nézzetek szét, amelyek megtalálhatók a Prezent Shopban. Ráadásul multifunkcionálisak, mert nemcsak télen illeszthetők be a szettekbe, hanem az enyhébb évszakokban is. A selyemsálakat pedig egy új helyen, a szentendrei Newsee kávézóban is megtaláljátok a designertermékek között.

(Borítókép: Czeglédi Hanna – esc)

Címkék