A Wekerletelep nemcsak Budapesten, nemcsak Magyarországon, de egész Európában egyedülálló városrész. 1,7 négyzetkilométeres területével a legnagyobb európai kertvárosnak számít, ráadásul az egyedi, népi szecessziós kidolgozottságú épületek meg a szinte precízen szabályos, mértani alapú településszerkezet is különlegessé teszik. A főtérre tervezett, erdélyi stílusjegyeket mutató díszkapu pedig már csak a hab tetején csücsülő koktélcseresznye a tortán.
A Wekerletelepet azért hívják úgy, ahogy, mert felépítésének ötlete dr. Wekerle Sándor (1848–1921) fejéből pattant ki, aki Magyarország első polgári származású miniszterelnöke volt. 1889 és 1892 között pénzügyminiszter volt, majd 1892 és 1895 között miniszterelnök, és ebben a minőségében duplázott, mivel 1906 és 1910 között ismét miniszterelnöknek választották. Ekkor fogant meg benne a Wekerletelep gondolata, amit még a miniszterelnöksége alatt elkezdtek megépíteni – az akkor még Budapest mellett fekvő, Kispest nevű kisvárosban.
Wekerlét a telep felépítésekor a politikusi jó szándék vezette – akkor még létezett ilyen. A századfordulóra Budapest igazi európai nagyvárossá változott. Fejlődött a gyáripar, emiatt pedig nagyszámú dolgozói rétegre volt szükség, akik annak rendje s módja szerint el is árasztották a fővárost, ami azonban nem bírt el ekkora tömeget. Városszerte állandósult a lakhatási probléma, ráadásul kis helyeken sokan zsúfolódtak össze, ez pedig újabb, egészségügyi-higiéniai gondokat is okozott. Valamit tenni kellett.
Ekkor pattant ki Wekerle fejéből az isteni szikra: fel kell építeni egy lakótelepet, ami ennek a nagyszámú dolgozói rétegnek a lakhatását biztosítani tudja, és ezzel tehermentesíti a fővárost is. A megvalósításra pályázatot írtak ki, ami magában foglalta a telep utcahálózatának, elrendezésének, valamint az épületeinek a megtervezését. Ennek részleteit a Magyar Építőművészek Szövetsége nevében Fleischl Róbert építőmérnök fogalmazta meg, aki a kor neves építészének számított. A kiírás szakított az akkoriban általános függőfolyosós bérkaszárnyákkal, és helyettük egy kertvárosias lakóövezet kialakítását javasolta, méghozzá azért, hogy a vidékről érkező munkások ne szakadjanak el teljesen az addigi természetközeli és falusias-kisvárosias környezetüktől. A kormánynak azért is tetszett nagyon Fleischl ötlete, mert az harmonizált egy másik, számukra szintén szimpatikus mozgalommal (Arts & Crafts), ami akkortájt indult Angliából, és a kertváros-építészetet támogatta.
A Wekerletelep eredeti neve sokkal prózaibb és konkrétabb volt, mint a mostani. Úgy hívták, hogy Kispesti Állami Munkástelep, és mint a nevéből is következik, a Budapest melletti kisvárost, Kispestet jelölték ki helyszínéül. A megépítését teljes mértékben állami forrásokból oldották meg. A pályázatra – ami magában foglalta a terület felosztását, berendezését és a háztípusokat is – összesen 30 terv érkezett, a pályázati bizottság elnöke Hauszmann Alajos volt. A területre vonatkozó tervek közül Palóczi Antalé lett az első, és Fleischl Róberté a második, a háztípusok esetében viszont megfordult a sorrend, és Fleischl lett az első, míg Palóczi a második.
A négyzet alakú terület mértani középpontjában álló tér tervezésére külön pályázatot írtak ki, amit Kós Károly nyert, sőt az első időkben ő vezette a telep építkezését is, majd amikor 1913-ban visszatért Erdélybe, Tornallyay Zoltán vette át tőle a feladatot. Az 1908 végén elkezdődött építkezést 1914-ben az I. világháború kitörése megakasztotta, majd utána folytatták, és hivatalosan 1929-ben le is zárult, bár a teljes munkálatok 1930-ban értek véget, addigra épült fel a Fő téren álló templom. A telepet egyébként már a kezdet kezdetén zöldre tervezték: összesen 50 ezer fát ültettek el, ebből 16 ezer gyümölcsfát, és a virágokkal meg a ribizlibokrokkal sem spóroltak.
Az 1920-as évek végére mintegy 22 ezer ember élt a Wekerlén, az első lakók a MÁV Gépgyár dolgozói voltak. Ők mind bérlők voltak, a lakóházak és az üzlethelyiségek tulajdonosa pedig az állam. A telepet még Wekerle Sándor életében átnevezték Wekerletelepnek, a tisztelet jeléül. Az eredetileg Fő térnek nevezett főtér az 1970-es években kapta meg Petőfi Sándor nevét, majd az 1980-as években ismét váltottak: a tervező, Kós Károly nevére módosítottak. A telepet, Kispesttel együtt, 1950-ben csatolták a fővároshoz.
A Wekerletelep mára keveset változott, szerencsére. Persze zöldebb, mint amikor épült, ami logikus, és a házakat is rendben tartották. Az egykori középületek közül majdnem mind megőrizte az eredeti funkcióját: a rendőrség ma is rendőrség, a templomok, az iskolák és az óvodák pedig templomok, iskolák és óvodák. Annak idején egyetlen étterem működött a Wekerlén, ami ma is a vendéglátást szolgálja, miközben az elmúlt évtizedek során további vendéglők is nyíltak a telepen. A posta és a mozi régen bezárt, az egykori orvosi rendelők meg a pékségek épületeit ma már másra használják. Ami nem jelenti azt, hogy orvosi rendelő vagy pékség ne lenne a Wekerlén.
A Wekerletelep mindennapi életét és hangulatát leginkább meghatározó tulajdonsága sem változott az eltelt közel 100 év során: megőrizte kisvárosias-falusias jellegét. Akik itt élnek, azok jól ismerik egymást, összetartók, de annyira, hogy még az első közösségi kertek is ebben a városrészben születtek meg. Kertbarát körök működnek itt, és a zöldmozgalom is eléggé aktív a területen. A Wekerletelep tényleg olyan, mint egy zöld és barátságos mesesziget a városon belül.
