Az ORI-székház és a Haas-palota
Van, aki szerette, és van, aki utálta ezt a csupa üveg és fém, modernista épületet, amit a köznyelv gúnyosan „elizélt palota” névvel illetett. Nem véletlenül. A helyén előtte a sokak számára jóval esztétikusabb, eklektikus Haas-palota állt, amit 1959-ben bontottak le – akkor már majdnem 15 éve csak egy épülettorzó volt, mert a II. világháborúban súlyosan megsérült. Az épületet a korábban itt állt és leégett Német Színház helyére Haas Fülöp szőnyegkereskedő építtette az 1870-es években. Az első két emeleten szőnyegáruház működött, attól följebb bérlakások voltak.
Az Országos Rendező Iroda (ORI) a magyar könnyűzenei világban mint élet-halál ura funkcionált, egy mindenható monopólium, mely a Kádár-rendszer erkölcsi-kulturális normáihoz igyekezett igazítani a magyar előadókat és produktumaikat. Művészeket és produkciókat tudott teljes mértékben elvágni a nagyközönség elől, vagy épp ellenkezőleg, a magasba emelni – attól függetlenül, hogy milyen esztétikai-művészeti értéket képviseltek. Az 1959 és 1991 között működő szervezet 1959-ben kapta meg a központi épületét a Vörösmarty téren, ahol akkor még – és ezt követően még elég sokáig – autósforgalom is volt. Az ORI monopóliuma és maga az állami cég is a rendszerváltáskor szűnt meg, de nem a piacgazdaságra való átállás és a kialakuló versenyhelyzet miatt – az ORI is próbált lépést tartani a változással. Csak hát nem ment, mivel nem sokkal korábban, a 80-as évek legvégén kiderült, milyen komoly pénzlenyúlásokkal és bizonyos előadók nem egészen jogszerű, morálisan megkérdőjelezhető többlettámogatásával működött a cég. Ment is hát a levesbe.
Hungária fürdő
Az 1820-as években a Dohány utca 44. szám alatti telek egy selyemkereskedő, bizonyos Gamperl András tulajdona volt. Ő végeztetett itt kútásást, mely közben váratlan meglepetésre bukkantak:egy ásványi sókban gazdag hideg vizes forrásra. Az élelmes kereskedő meglátta benne az üzleti potenciált, és 1827-ben meg is nyitotta kapuját a Gamperl-féle Vasfürdő, ám az épület a pesti árvíz alatt elpusztult. 1840-re azonban már állt az új, és ez már a Hungária fürdő nevet kapta. 1897-ben a Ringer család vette át a fürdőkomplexumot, amiben nemcsak kőfürdő, hatvan kád- és négy gőzfürdő, gyógyvizes népfürdő és ezerötszáz kabin, hanem büfé, fürdőszobák, vendégszobák, pihenőkert, sőt még egy divatosztály is volt. Igazi különlegességnek számított az uszoda üvegkupolája, ami mechanikusan mozgatható volt, így amikor szép volt idő, szétnyitották, hogy a vendégek a szabad ég alatt úszhassanak.
A fürdő 1910-ben új, a bécsi szecesszió jegyében megálmodott épületet kapott. Hiába volt népszerű és menő hely a Hungária, a 20-as évek végétől egyre szűkült a fürdőrésze. Egy részéből hotel lett, más részéből lakóház, és volt, amit lebontottak. A szocializmus időszakában hol mozi, hol színház működött benne. A 80-as évekre életveszélyessé vált lerobbant épületbe hajléktalanok költöztek, majd egy művészcsoport szerezte meg. 1996-ban végül egy befektetői csoport birtokába került a telek, ők építették fel a most ott álló Continental Hotelt. A régi Hungária fürdőből egyedül a homlokzat, a kapuzat és a belső íves csarnok maradt meg, azt viszont az eredeti állapotában hozták helyre.
Nemzeti Lovarda
Egyes felfogások szerint mi, magyarok a génjeinkben örököljük és hordjuk a stabilan lovon ülés képességét. Úgyhogy innen nézve sem véletlen, hogy a városban egykor fontos lovas intézmények működtek. A Nemzeti Lovarda a Nemzeti Múzeum mögött, a mai Pollack Mihály téren állt. 1857–1858-ban épült Ybl Miklós tervei alapján, romantikus stílusban. A lósport népszerűsítése mellett működött itt lövölde, illetve vívó- és testgyakorló terem, de használták a Lovarda egy részét táncmulatságok helyszíneként is. Az épület a II. világháborúban súlyosan kiégett, 1948-ban lebontották.
Elevátor-ház
Ez a fura nevű épület ipari létesítmény volt a IX. kerületben, a Boráros tértől északi irányban, a Közraktár utca magasságában. Az impozáns, négytornyos épületben a Dunán keresztül beérkező árukat osztályozták, tárolták és átrakodták. Az 1881–83 között emelt épület az I. világháború után fokozatosan veszítette el jelentőségét a kereskedelmi szokások megváltozása miatt, de az Elevátor-ház vesztét végül – mint annyi minden másnak is – a II. világháború okozta. Mivel stratégiailag fontos helyen, a Horthy Miklós híd és a dunai teherpályaudvar közelében állt, ezért potenciális veszélyben volt. Az épület romjait 1948-ban bontották el.
Ős-Budavára
Nevével ellentétben nem vár volt elsősorban – bár várszerűen nézett ki –, hanem egy szórakoztatókomplexum, ami a millenniumi ünnepségsorozat részeként 1896 májusában nyitott meg. Az ötletgazda egy budapesti ügyvéd, dr. Bossányi Iván volt, aki arra számított, hogy a millenniumi kiállításra érkező tömegek másképp is el tudják tölteni a szórakozásra szánt idejüket. A mulatóhely a Városligetben állt, és az Állatkerttől vettek el területet azért, hogy felépíthessék. Nevét azért kapta, mert a művárosrész a középkori, kora újkori budai vár hangulatát adta vissza, elsősorban is a török időkre fókuszálva. Volt a mulatónegyednek gúnyneve is, Pappundeklipolisz, mert fából és gipszből épült fel (a papundekli régies, német eredetű szó, ami kartonpapírt jelent).
A hatalmas szórakoztatóközpont, mely reggeltől másnap hajnalig tartott nyitva, középkori utcákkal, terekkel, régi házakkal és tornyokkal volt tele, a középkori hangulatot pedig korhű öltözékű táncosokkal, kobzosokkal, csepűrágókkal és mutatványosokkal fokozták. A török időket idézte a bazár, a minaret, az óránként éneklő müezzin és a török pasa háreme. Az Ős-Budavára tele volt vendéglőkkel, sörözőkkel, kocsmákkal, lacikonyhákkal és kávéházakkal, de voltak súlyosabb becsületsüllyesztők is, mint a rossz erkölcsű Párizsi Kávéház, és volt egy zenepavilon is. Az Ős-Budavárát ideiglenes építménynek, mindössze egy évre tervezték, ezért építették silány minőségű alapanyagokból, de jól felpörgette a turizmust, így pár évre meghosszabbították a működési engedélyét. Végül 1910-ben bontották le tűzveszélyessége okán.
Szálloda az Angol Királynőhöz
A XIX. században az Angol Királynő Szálló volt Pest, majd Budapest legmenőbb szállodája és étterme. 1792–93-ban épült, az építtető pedig Kemnitzer János tímármester volt, aki arra gondolt, hogy kipróbálja magát a vendéglősszakmában is. Az eredetileg kétemeletes ház aljában nyitotta meg a Kremnitzer-féle első magyar Nagy Kávéházat. Az 1838-as árvíz komoly károkat okozott az épületben, a kávéház bérlője, Bartl János pedig felújíttatta – mivel épp akkor koronázták meg Viktória királynőt, ezért neki címezték a régi-új kávéházat és szállót. Első emeletén népszerű szalon működött, az udvart pedig belső kertté alakították át. 1849-ben komoly károk érték az épületet, amit 1851-ben Hild József tervei alapján újjáépítettek. A földszinten megmaradt a kávéház, és nyílt mellette egy étterem is. Az első emeleten úri szalon működött, a második és a harmadik emeleten pedig szobák voltak. Újdonság volt a kertben felállított szökőkút, illetve az épületen belül található hat márványkút. A szállodát végül 1916-ban zárták be, és irodaépületté alakították át, később az UVATERV-székház épült fel a helyén. Az Angol Királynő Szállónak több híres lakója is akadt, de mind közül a legnevesebb Deák Ferenc volt, aki 1854 és 1870 között a szállodában élt.
Hangli
A Duna-korzó legendás helye volt a Hangli névre keresztelt kioszk a Vigadó előtti téren. A fővárosiak társasági életének közkedvelt helyszíne volt. Az, hogy egyáltalán megépült és megnyitott, részben Deák Ferenc érdeme. Hangl Márk osztrák származású fiatalember jó kapcsolatot ápolt a politikussal – ő volt a szobapincére az Angol Királynő Szállóban –, és amikor előállt a Hangli tervével, Deák közbenjárása kellett ahhoz, hogy 1869-ben megnyithassa azt. 18 évig vezette a helyet, párhuzamosan a Vigadó kávéházzal. Hangl után Munkácsy Mihály egyik tanítványa, Rémi Róbert festőművész vette át a helyet. Mivel neki páratlanul jó dekorációs képessége volt, még szebbé varázsolta helyet, ekkor került oda például Senyei Károly műve, a Vízcsorgató gyermekek kútja.
A Rémi utáni bérlők idején a Hangliban megjelent az alkohol is, úgyhogy a korábbi időkhöz képest hangosabbá vált, ez pedig kiváltotta a korzózó decens polgárok ellenszevét. Így amikor a Közmunkatanács 1930-ban elhatározta a Duna-korzó rendezését, a terv része lett a Hangli lebontása is. Ebből végül nem lett semmi, a Hangli pedig tovább virágzott, és már nemcsak alkoholt lehetett kapni, de megjelent az élő zene is. 1940-től fokozatosan veszítette el a jelentőségét a bombázások miatt egyre gyakoribb elsötétítések okán. Nem tudta elkerülni a háborús sérüléseket, amik olyan súlyosak voltak, hogy a háború után azonnal lebontották. A helyére pedig a Szovjet repülősök emlékműve került.
