Eperjesi Ágnes képzőművész egy súlyosan autista fiatalember, Dávid szüleitől háromszáz körömmel kivájt színes szappant kapott, melyeket átértelmezett, és ebből egy kiállítás is született. Dávid évek alatt kaparta ki a szappanokat, mindennap egyet. Eperjesi legfrissebb projektjében nem egyféleképpen nyúlt a szappanokhoz, először fotókat készített róluk, a fekete-fehér képek átlényegítették a színes szappanokat.
Ezt követően kiegészítette a kikapart szappanokat: formájukat a beavatkozás előtti állapotra, a szappan sorozatgyártása során alkalmazott eredeti öntőformához igazított formára alakította vissza. Ám a kitöltéshez betont használt, amely erős kontrasztban áll a szappan sérülékeny és puha textúrájával. A képzőművész ezeken keresztül közvetíti saját gondolatait az akadályoztatott életet élők és egészségesnek mondott társaik egymáshoz való viszonyáról.
„Az autizmus minden századik embertársunkat érinti. Ez az állapot azonban nem feltétlenül csak hátrányokat jelent, gyakran eredeti gondolkodással, sajátos képességekkel és tehetséggel is együtt jár. Az akadályozottsággal élők azonban ritkán kerülnek olyan helyzetbe, amelyben saját, „normálistól eltérő” tevékenységüket sajátos absztrakcióként, művészi tevékenységként értelmezhetik mások.” – olvashatjuk a kiállítás leírásban.
Eperjesi Ágnes és magyarországi képviselője, az INDA Galéria az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral együttműködve a kiállítással egy időben fundraising kampányt szervez az autizmussal élő emberek életminőségének, társadalmi részvételének javításán dolgozó SHAKES kutató-fejlesztő csoport munkájának támogatására.
Eperjesi Ágnes: D. 365 napja
Helyszín: INDA Galéria (INDA Galéria. H-1061 Budapest, Király utca 34. II/4.)
Időpont: 2017. szeptember 7. – október 20.
Megtekinthető: keddtől péntekig 14–18, vagy előzetes bejelentkezéssel