Budapest általában kellemes meglepetés a turistáknak, akik nem tudják, hogy mit várhatnak ettől az 1,7 milliós várostól. Ahogy a Duna keresztülfolyik a közepén, Európa egyik legszebb panorámája tárul elénk, amely a budai és a pesti oldalt díszítő páratlan építészettel karöltve simán kiérdemli az Európa legszebb városa címet. A város persze még mindig nagy változások előtt áll. A vasfüggöny leomlása óta az elmúlt két és fél évtizedben már rengeteg átalakuláson átment, de a legjobbak ezek közül még csak most következnek – írja a CNN Budapestről.
A hírportál legújabb cikkében megpróbálta összefoglalni Budapest főbb látványosságait, szállodáit, éttermeit, fürdőit, üzleteit és szórakozóhelyeit. Természetesen nem ástak igazán a dolgok mélyére, kizárólag a jól bejáratott, turisztikailag bombabiztos egységeket említették, de így is nagy öröm, hogy ők is szeretnek minket.
Ez egyébként nem az első alkalom, hogy a CNN cikkezett Budapestről: 2013-ban például megírták a 11 legfontosabb dolgot, amit szerintük
Magyarországról
tudni kell, majd 2014-ben listázták a legjobb kávézókat is. A leghíresebb megjelenés talán az volt, amikor Anthony Bourdain a Pléh Csárdát tesztelte le.