Szeptember végén elindult az új színházi évad, ennek örömére úgy döntöttünk, hogy egy háromrészes sorozatban mutatjuk be ismert színészek 1-1 napját. Az első epizódban Ónodi Eszterrel, a Katona József Színház színésznőjével tölthetünk el egy dolgos hétköznapot a kulisszák mögött.
Ónodi Eszter októberben öt különböző darabban játszik (Portugál, Abigail bulija, A két Korea újraegyesítése, Mártírtok, Top Dogs), míg a videóban is szereplő Fényevőkre egészen novemberig kell várni, hogy újra műsorra kerüljön. A színház mellett a művésznő filmes szerepei sem csappantak. A tavalyi év egyik sikerfilmje volt főszereplésével forgatott Swing, míg idén legközelebb a november 5-én bemutatásra kerülő Anyámés egyéb futóbolondok a családból című, Fekete Ibolya által rendezett történelmi tablóban lesz látható.
Az Egésznap-sorozat a Riotfilm Kft. gyártásában, a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült.