Az esti bulik előtt érdemes megtömni a hasadat, mondjuk, egy emberes hamburgerrel.
Az Október 6. utca 6-os száma alatt található a Burger and Love, ahol a burgeredet hét lépésben rakhatod össze. Megválaszthatod a husi átsütöttségének mértékét, a kenyeret, a sültkrumpli méretét, zöldségeket, szószokat és extrákat. A kiegészítők eszpresszóra optimalizált papírpoharakban érkeznek, így akár köretként is dézsmálhatod őket. Majd mindezt Burger and Love-sörrel, illetve a szokásos szénsavasokkal öblítheted le.
Az izraeli elektronika kedvelői minden bizonnyal hallottak már a Garden City Movement nevezetű formációról, melynek előretörése a laikusok számára is nagy örömökkel szolgálhat: az ifjú trió ugyanis oly módon keveri össze az agynak szóló IDM-et a szüntelenül ciccegő glitch-csel, hogy közben az összekaszabolt vokálokra és a folyamatosan neszelő ütemekre is tekintélyes hangsúlyt fektet - egy jólesően intenzív és tagadhatatlanul modern arculatot prezentálva ezzel. A formáció legutóbbi, Entertainment című EP-jének szerzeményei pedig ráadásul egy-egy divatos weboldal (Pitchfork, Clash) tetszését is elnyerték, mindennél jobban alátámasztva a Disclosure-rel vagy Apparattal is tevékenykedő tagok kitűnő muzikális érzékét, amit hamarosan a magyar közönség is megtapasztalhat - csütörtökön a GMK-ban.
Nem csak zenei csemegét kínál az első nap, a Trafóban például egy remeknek ígérkező színházi előadásra ülhetsz be. A Felülről az ibolyát olyan kevert műfajú előadás, amelyben a résztvevők a teremtés, az elmúlás és a bizonytalan küldetéstudat kérdéseivel szembesülnek – úgy, ahogy a vágyálmainkban szeretnénk látni. A produkció színházi és filmes eszközök sajátos összekapcsolásával jeleníti meg két fiatal, Tamara és Imre bakancslistáján szereplő kívánságait.A huszonhét éves NabihaBensouda felmenői közt gambiai, mali és marokkói ősök is felfedezhetők, ő maga pedig Dániában született és nőtt fel. Innen is eredeztethető elképesztő zenei nyitottsága, de szívéhez leginkább a soul, a reggae, az r&b, a rock és az elektronikus zene ütemei álltak mindig is közel.
A The Biebers 2013-ban robbant be a köztudatba Sorry című számával, ami ettől kezdve a legnagyobb bulik kedvenc slágere. A srácok persze azóta sem pihennek, idén Valentin-napra hozták ki Stay című új dalukat, most pedig ők vezetik fel Nabiha koncertjét az Akváriumban.
A deep house zenében utazó osztrák duót, a FlicFlac-ot Max Gain és Kevin Richi alkotja, akiknek szinte mintha a végzetük lett volna, hogy megismerjék egymást. A nemrégiben Milky Chance slágerét, a Stolen Dance című szerzeményt is újragondoló lelkes duóról még biztosan sokat fogunk hallani.
Az elektronikus zene fellegvárának számító Németországba szinte már hazajáró, illetve a Svájcban és Írországban is egyre többször megforduló páros első magyarországi fellépésére a Budapest Calling keretein belül május 29-én kerül sor a Trafiqban.