Pedig ez nem valami rossz vicc volt, hanem egy sajtótájékoztató. A Gourmet Fesztivál szervezői ugyanis kitalálták, hogy minden évben legyen egy központi étel, amit újra kell értelmezni: tavaly a gulyással próbálkoztak, idén jött a rakott krumpli.
Ha valaki szilveszterkor azt mondta volna a Borkonyhás Sárközi Ákosnak, hogy idén kap egy Michelin-csillagot, majd rá két hónapra rakott krumplit fog főzni egy rakat médiamunkás tányérjára, akkor valószínűleg úgy küldte volna vissza az embert ahonnan jött, mint a szabálytalanra vágott sárgarépát. Most Szulló Szabina és Széll Tamás (Onyx), valamint Miguel Rocha Vieira (Costes) társaságában mégis ez volt a dolga. Sőt úgy tűnik, arra a bravúrra is képes, hogy még akkor sem remeg a keze, ha az agresszív riporter mikrofont dug az orra alá, közben pedig egyszerre nyolc fotós vakuzik bele az arcába.
Túlzás lenne azt mondani, hogy csaptunk egy all you can eat kajálást fine diningból, mert például a Borkonyhás rakott krumpliból nekünk már nem is jutott. Viszont a fotósunknál ez ütött a legnagyobbat, a ropogósra sütött édesburgonyából készült kolbász-csipsszel és bazsalikomos olajban pácolt fürjtojással. A Costes portugál főzőmesteréből kibújt a művész, és burgonyahéjba sűrítette be az összetevőket – a tojáson és a tejfölön kívül. Az Onyx hozta az anyutól megszokott edényben sütött vonalat, papírvékonyra szelt krumplival, és az egészet tejszínnel, valamint tokaji szilvás vaníliaecetben fürdetett céklával dobta fel.
Azt nem lehet mondani, hogy a három sztárséf nem élvezte volna a feladatot, de érthető okokból a végén már nagyon siettek volna vissza az éttermükbe végezni a dolgukat. A délelőttjüket azért áldozták fel kivételesen, mert május 30-tól június 1-ig ismét megrendezik a magyar gasztronómia Comic-Conját, a Gourmet Fesztivált a Millenárison. A Sziget szárnyai alá beemelt esemény főszervezője, Gerendai Károly azt mondta, hogy a Gourmet Feszt idén is szigorúan meghívásos marad. Ezzel biztosítják, hogy csak a legjobb gasztromágusok mutathatják meg, mi fán terem a magyar konfitálás 2014-ben.
Az nem meglepő, hogy a három csillagos étterem mellett ott lesz a Baltazár, a Bock Bisztró vagy a Macesz Huszár, de olyan vidéki nagyágyúkat is elhoznak, mint a balatonszemesi Kistücsök, a debreceni IKON, a füredi Baricska csárda, vagy az utóbbi idők nagy felfedezettje, az encsi Anyukám mondta.
Az utóbbi években nagy bummot megélt street food sem marad ki a kínálatból. Náluk persze a technikai lehetőségek korlátozottak, így főleg olyanok tudják képviselni magukat, akik már eleve kajáskocsival akarták járni Budapestet és a vidéket: így kerül elő a Zing Burger, vagy a Pasta Station. Annak külön örülünk, hogy a prémium ázsiai vonal is képviseli magát a Spíler Shanghai-jal, vagy a Buddha Barral, de feltűnik a Baldaszti-birodalom nyáron nyíló legújabb egysége is, az OMU Ramen & Tempura Bar.
[wlb-program ]
Étel mellé ital is kell, és a lelkes alkoholfogyasztó Magyarországhoz hűen most sem a levendulaszörp különböző árnyalataival barátkozhatunk majd: szerencsére a Léhűtő kézműves sörei és a villányi Bock-borok, vagy a balatoni Légli-remekek békésebben megférnek egymás mellett, mint
Rasheed Wallace és a játékvezetők.
A fővárosból feltűnik még a kivételesen jó pastramival dolgozó Pista bá, vagy mindenki kedvenc delikát Sarki Fűszerese, édességfronton pedig olyan nevek támadnak, mint a Cake Shop és a Zazzi. Akit pedig nem csak a kaják érdekelnek, olyan programokba is belefuthatnak majd, mint a Sok a Rizsa! névre hallgató Segal Viktor és Bíró Lajos séfpárbaj.
Egy napra 3300 Ft a belépő, ami tartalmaz egy Spiegelau borospoharat, borkóstolót, street food kóstolót, egy csésze Nespresso kávét, egy konyhamagazint, az első ezer látogatónak pedig Hungária Rosé Extra Dry pezsgő is fog jutni. A péntektől vasárnapig érvényes 6500 Ft-os bérletet csak a vérbeli gurmannoknak és gurmannéknak ajánljuk, mert az egyes éttermeknél is kell majd fizetni a kóstolóért.
Játék!
A Gourmet Fesztivál felajánlásával most az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki a helyesen válaszolok között:
- Mezzo Reggeli Menü 2 fő részére
- Rosinante Büféreggeli 2 fő részére
- Le Gourmet de Bordeaux Gourmet csomag
- Delizia Gourmet & More 10 000 Ft értékű gourmet csomag
Kérdés: Mely éttermek Michelin csillagosak Budapesten?
A válaszokat kommentben várjuk május 23-ig (péntek), a nyerteseket Facebook-on értesítjük Gratulálunk a Gourmet Fesztivál nyereményjáték szerencséseinek: Tóth Renáta, Tessedik Bence, Szekendy Alajos és Majoros Irháziné Katalin! A részletekért írjatok e-mailt ide: info@welovebudapest.com