Karin Park
indusztriális,
dubsteppel kacérkodó gótikus popzenéje
egyszerre idézheti meg Björk és a
The Knife
(zenei) világát. Elegáns, ütős, helyenként gyermeteg, helyenként tépődő popzene, mely a
tudatállapotok széles skáláját
járja be. Előttük a magyar
Anez
lép fel.
Karin Park
ifjú svéd énekesnő a köztudatba azzal a különös, a gyermeki bájt és a
rekedtes nőiességet
elegyítő hangjával tört be, amellyel olyan színt hozott a skandináv zenei színpadra, amely egyszerre emlékeztet Björkre és van egy erős saját karaktere, amely ugyanolyan eredeti, s amely nagyon sokakat elbűvöl, nem véletlenül.





Karin egy
japán bentlakásos internátusban
nevelkedett, így nem csoda, ha zenéje is hoz valamit ebből a hangulatból, amely a
magányt
és a tinédzserek kereteik közül való
kitörni akarását
egyszerre hordozza magában. Hogy zenéje éppen ettől rokonszenves, azt az is bizonyítja, hogy bemutatkozó 2003-as
Superworldunknown
című kislemezéért a norvég Grammy-t is begyűjtötte a ’78-as születésű énekesnő.





Az eddig már négy albumot (Superworldunknown - 2003; Change Your Mind - 2006; Ashes To Gold - 2009) megjelentető művésznőnek egyébként a 2012-es negyedik
Highwire Poetry
lett az első Nagy-Britanniában is kiadott albuma, s hogy az angoloknak mennyire jött be ez az
alternatív electropop
, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számos kritikus szerint ez volt egyenesen az év legjobb lemeze.


Karin rendkívül karakteres, leginkább Björk
egzaltáltságára
rímelő énekhangja, a jeges szintifutamok, a
tépődő, komor szintipop
, az ipari sound, a csupasz, minimál eszköztár és a
lírai mondanivaló
rendkívül izgalmas és varázslatos sötét electro goth ragyogást kölcsönöz a zenéjének.