A seattle-i
grunge
egyik alapító atyja, a
Screamig Trees
és a
Queens Of The Stone Age
egykori énekese,
Kurt Cobain és Josh Homme
cimborája, az
elszállt
,
bluesos
rockballadák
fantasztikus hangú énekese 2012-ben az év egyik legjobb koncertjét adta az
A38 Hajón
, és jó eséllyel most sem lesz ez másként...
Mark Lanegan
legújabb, október 21-én megjelenő Phantom Radio című lemezét mutatja be zenekarával.
Mark Lanegan
életműve szinte maga a kortárs rock. Az 1967-ben született énekes-dalszerző a műfaj egyik legnagyobb alakja, akit – az ő esetében egyáltalán nem túlzás a kijelentés – valóban kultikus tisztelet övez. Összetéveszthetetlen,
Tom
Waitsre
és
Nick Cave
-re egy
aránt emlékeztető hangja, finoman fogalmazva kompromisszummentes életmódja, Queens Of The Stone Age-tagsága, hihetetlen mennyiségű vendégszereplése és együttműködése, egyszerre szomorú és dühös, melankolikusan bluesos, jellegzetes rockballadái ikonikus figurává emelték.
A pályafutását a nyolcvanas évek közepén a Screaming Treesben kezdő, később Kurt Cobainnel is együtt dolgozó Lanegan a nagyközönség számára 2000 körül lett ismert, amikor Josh Homme – sok más ideáljával együtt – elhívta a Rated R stúdiófelvételeire, és ő hosszú időre a Queens Of The Stone Age-ben ragadt. Közben folytatta az 1990-ben (még Kurt Cobain és Krist Novoselic társaságában) elkezdett szólókarrierjét is, és mivel elképesztő hangja miatt rengetegszer kérték fel közreműködésekre, a „csere-kollaborációk” hihetetlen névsort varázsoltak Lanegan szólólemezeire. Az albumokon ott szerepel szinte mindenki, aki valaha gitárt fogott a kezébe, vagy heroint fogyasztott az Egyesült Államokban. Layne Staley az Alice In Chainsből, Ben Shepherd a Soundgardenből, Josh Homme és Nick Oliveri, PJ Harvey, Duff McKagan a Guns N' Rosesból, Michel McCready a Pearl Jamből és még sorolhatnánk.
Annál meglepőbb volt, amikor a kétezres évek második felében igent mondott egy felkérésre, aminél nonszenszebb nem is érkezhetett volna. A finom hangulatairól elhíresült glasgow-i popzenekar, a
Belle & Sebastian
énekesnő-csellistája,
Isobel Campbell
kérte fel, hogy működjön közre lemezén, és az egymástól több ezer kilométerre élő és dolgozó két ember között működni kezdett „a kémia”. Campbell írta a számokat, Lanegan énekelt, és meghökkentőnek tűnő együttműködésből nemhogy kudarc nem lett, de még két nagylemez és közös fellépések sora. Lanegan utolérhetetlen hangját („a csellóm hangjára emlékeztet” - mondta róla Campbell) felfedezte magának a grunge-on és a stoneren túli világ, mindenekelőtt a brit elektronikus zenészek. Lanegan sötét, démoni éneke ott kavarog az
UNKLE, a Soulsavers vagy a Bomb The Bass
-es
Tim Simenon
fortyogó balladáiban sőt, tavaly még Moby is felkérte egy közreműködésre. Mindeközben persze a rock-gyökerekről sem feledkezett meg, idén például az Earth új lemezén, a szeptember 2-én megjelent Primitive and Deadlyn énekel két számban.
Lanegant a Magyarországon két éve bemutatott Fékezhetetlen (Lawless) című gengszterfilmben is hallhattuk. A filmzenét Nick Cave és Warren Ellis szerezte, ám két elsöprő erejű feldolgozásban, a Velvet Undergroud White Light/White Heatjében, illetve Captain Beefheart Sure 'Nuff 'N Yes I Do-jában énekel – szokás szerint elképesztő intenzitással.
És közben nemcsak az elektronikus zene képviselői fedezték fel Lanegant, hanem Lanegan is az elektronikát. Legutóbbi albumain már nem egy rafkós effektet hallhatunk – persze csak ízléssel, de kiderül belőlük, hogy Lanegan már nem az a kifejezett gitárközpontú grunge-harcos, aki évtizedekig volt. 2013-as feldolgozáslemezén - melynek nyitódala az augusztusban a hajón fellépett
Chelsea Wolfe
szerzeménye - vagy az október 21-én megjelenő új albumán, a Phantom Radión a jellegzetes, balladisztikus, melankolikus, már-már démonikus, sötét, pulzáló rock dominál. És természetesen az egészen ott uralkodik Mark Lanegan letaglózó, magával ragadó orgánuma:
„a grunge hangja”.
Lanegan 2012-ben az év egyik legjobb koncertjét adta az A38-on. Nagyon valószínű, hogy a Phantom Radio bemutató turnéján sem lesz ez másként.
