A Loophia egy experimentális popprojekt, amelynek középpontjában a szövegek és az érzelmek állnak. Első daluk, a Porcelán, 2024 elején jelent meg, és azóta folyamatosan építik zenei világukat. A zenekart olyan stílusok inspirálják, mint a brit pop, a new wave soul és a magyar alternatív zene. Emellett mélyen gyökereznek a magyar kultúrában, ami egyedi stílusukhoz is hozzájárul. 2024-ben részt vettek a Kikeltető és a NagyElőadó tehetségkutató versenyeken, utóbbit meg is nyerték. A viszonylag újnak számító formáció már több koncertet adott, és felléptek többek között a Kolorádó Fesztiválon, a Magyar Zene Házában, a Telekom Electronic Beats koncertsorozatában, illetve pár állomásra elkísérték a Carson Coma zenekart is. December 18-án a Központban lépnek fel. 

(Borítókép: Juhász Norbert - We Love Budapest) 

Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!

Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék