Dzsúdló, a Z generáció egyik legnagyobb kedvence villámgyorsan vált népszerűvé szókimondó, sajátos hangulatú dalaival. Lil Frakk-kal közös Lej című slágere szinte a megjelenéskor kultstátuszba emelkedett, első lemeze, a Fotofóbia pedig Magyarország egyik legtöbbet hallgatott albuma lett. Egy évvel később már érkezett is Szörnyeteg című második nagylemeze. Maradtak az olykor tabudöntögetően érzelmes, spleennel átitatott dalok, s érkezett néhány neves közreműködő, például Beck Zoli (30Y) vagy Krúbi.

2023-ban is végigturnézta az országot, hallhattuk a legtöbb nagy fesztiválon, többek között a Sziget Fesztivál nagyszínpadán, december 29-én pedig a Papp László Budapest Sportarénát tölti meg.

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék