Meglehetősen sűrű időszak áll a svéd
Arch Enemy
mögött. 2014 elején bejelentették új énekesnőjüket,
Alissa
White-Gluzt,
majd napvilágot látott új albumuk, a
War Eternal.
A nyári fesztiválfellépések után körbeutazták Amerikát is, új gitárosuk pedig nem más, mint az egykori Nevermore-os
Jeff Loomis
lett. 2015-öt aztán hasonló lendülettel indították, jártak már Jamaicán és Dél-Amerikában is, június elsején pedig hazánkba is eljutnak, ráadásul nem is akármilyen társaságban. A
Barba Negra Track
színpadára érkezik még ezen a napon a német trasher
Drone
és a hazai melodeath
Agregator
.
Kultúra
Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál
2024. október 5., szombat
A fesztivál október első két hétvégéjén várja a kamaszokat és gyerekeket izgalmas filmes programokkal.