A Mikrokosmos 2023-as megnyitásával még nagyobb fagyihatalom lett a Bartók Béla út. A gellérthegyi Füge bolt és kávézó tulajdonosainak új fagyizójában mennyei a mangó, üdítően savanykás a málna, ráadásul cukormentes fagyik is vannak. Errefelé erősíti egymást egy igazi fagyitriumvirátusugyanis a Kő fagyi? közvetlen szomszédságában találjuk a Mikrokosmost, így egyenesen esélytelen, hogy a három közül valamelyikben ne találnánk meg az éppen aktuális kedvencünket. A tulajok kötődése a környékhez az oka annak, hogy két fagyizó mellé tették le a helyüket: a név ötletét egy Bartók-darab, a Mikrokozmosz adta, amit a család egyik gyermeke tanult zongorázni a közeli zeneiskolában. Itt egyébként összesen kb. 24 íz közül választhatunk, az állandó kínálatban a gyümölcsfagyik, a sajttorta és a csokis ízek szerepelnek. Mindennek a tetejében pedig a pisztáciafagyiból néha háromféle is van: hagyományos, egy árnyalatnyi sóval, pisztáciacremino, némi fehér csokival és mogyoróval, illetve egy ricottás változat. Lehetetlen betelni velük, és ha garantáltan szeretnénk egy isteni fagyival lehűteni magunkat, akkor itt aligha tévedhetünk!

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék