A fóti Somlyó-hegy tanösvényét különleges túraútvonalként tarthatjuk számon, hiszen a panorámán túl az itt élő 1500 lepkefaj is kifejezetten vonzza mind a kezdő, mind pedig a rendszeres kirándulókat. Emiatt lepkés tanösvénynek is becézik, és a könnyed, 3,5 km-es túra alatt lehet bőven gyönyörködni zafírkék, sárga, rozsdavörös és tarka lepkékben is, így véletlenül több órára is elhúzódhat a kb. kétórás természetjárás. A Somlyó-hegy egyébként csak a hagyomány miatt számít annak, valójában csak egy 288 méteres domb, amelynek flórája és faunája is rendkívül változatos. Érdekesség, hogy az útvonalon nem táblák segítségével, hanem a Duna-Ipoly Nemzeti Park mobilapplikációján keresztül tájékozódhatunk. A panoráma egészen elképesztő, mely során a Gellért-hegyet, a János-hegyet, a Nagy-Szénás kúpjait, a Megyeri hidat fedezhetjük fel a szemünkkel, de még Dobogó-kő és a Vörös-kő is látszik. A szemfülesek olyan „apróságokat” is észrevehetnek, mint a Budai-vár, a Szent István-Bazilika vagy a félbehagyott Biodóm.

Tipp:
A tanösvény kiindulópontjánál találjuk a Fáy-présházat, ahol a reformkor jeles képviselői Deák és Vörösmarty is megfordultak; illetve a Fóti Kézműves Sörfőzdét. A közelben található Fóti-tóhoz is érdemes ellátogatni, ahol lehet horgászni, van egy kisebb KRESZ-pálya, pumpa pálya és játszótér, valamint büfék.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék