A Fiók egy újbudai papír-írószer bolt, olyan, ahol a hazai, nemzetközi és saját márkájú termékeken túl nem mellesleg dizájnerholmikat is tartanak. Rotring ceruzától kezdve a tolltartón át a vászontáskákig széles a paletta. Az ismert külföldi márkák mellett számos magyar tervező termékeit is megtaláljuk.
Minden hónapban más magyar tervezőre fókuszálnak, így segítve a kortárs alkotók bemutatkozását, ráadásul egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetbarát termékekre és öko-design márkákra is. A hely kifejezetten hasznos a szomszédos egyetemre járó mérnökhallgatóknak, hiszen műszaki és művészeti kellékeket is be lehet szerezni, sőt a wepshopban is válogathatunk.
Shopping
Láng Téka Könyvesbolt
A Pozsonyi úton sosem áll meg az élet, ha ételre, italra, fagylaltra vagy kultúrára vágynánk, a környéken mindig akad valami. Az egyik biztos pont, ha új olvasnivalóra van szükségünl, akkor az út elején már bele is botlunk: a Láng Téka Könyvesbolt a kortárs magyar és nemzetközi irodalom könyveit kínálja.