A Budaörsi-kopárok hegyvonulatát a város határában találjuk. A Kálvária-domb közeléből, a Budaörsi-árok mentén elindulva végig a piros - és + jeleket kell követnünk, melyeket először a Máriavölgy utcában, egy kis hídon átkelve fogunk megpillantani. A körtúrát az Odvas-hegy rövid, de intenzív megmászásával kezdjük, ahol érdemes pár percre megpihenni, hogy kiélvezzük a panorámát, és a dolomitsziklák mediterrán hangulatát. Innen aztán a Farkas-hegyen át vezet majd az út a kopárok legmagasabb pontjára, a Szekrényes-hegyre, ahonnan a János-hegy, a Csíki-hegyek és a Szállás-hegy látványa tárul elénk. A csúcsról ugyanazon a meredek ösvényen menjünk le, ahonnan feljöttünk, mert a másik úton könnyen eltévedhetünk. A piros jelzést követve egy erdős gyalogútra érünk, ami később aszfaltra vált, és visszaérünk Budaörs hétvégi házaihoz, majd kiindulópontunkhoz, a Kálvária térhez.
Tipp: A Budaörsi-kopárokon található a rövid Gubóvirág tanösvény, amelyet érdemes körbejárni, hiszen a gubóvirág mellett még számos ritkaságot találhatunk.
Shopping
Láng Téka Könyvesbolt
A Pozsonyi úton sosem áll meg az élet, ha ételre, italra, fagylaltra vagy kultúrára vágynánk, a környéken mindig akad valami. Az egyik biztos pont, ha új olvasnivalóra van szükségünl, akkor az út elején már bele is botlunk: a Láng Téka Könyvesbolt a kortárs magyar és nemzetközi irodalom könyveit kínálja.