Egy döntést mindenképpen meg kell hozni a túra előtt: Szentendréig hogyan jutunk el. Ha tudjuk, feldobhatjuk az autó tetejére a bringát, és majd csak Szentendrén pattanunk rá, de mehetünk a leghangulatosabb Duna-parti kisvárosba HÉV-vel is. Vagy rögtön a mély vízbe fejest ugorva erősen is teljesíthetjük a napot, és már Szentendrére is kitekerhetünk, azon az útvonalon, amiről még pár éve írtunk. Ha utóbbi megoldást választjuk, akkor egy combosabb bringanapot tarthatunk, ha viszont csak Szentendréről tekerünk el Leányfalu végéig, érintve a Pap-szigetet is, majd vissza, az csak egy könnyed bringakaland.
A szentendrei Duna-korzót elhagyva egy darabon az autóúttal együtt halad a bringasáv, majd szerencsére gyorsan visszakanyarodik a Duna-partra, aztán már szinte végig ott is marad. A még Szentendréhez tartozó Pap-szigetet és bejáratát ezen a visszatérő szakaszon találjuk. Bár talán elsőre nem tűnik olyan vonzónak a szentendreiek egykor közkedvelt kirándulóhelye, azért érdemes átgurulni a hídon és szétnézni az apró kis szigeten – amit talán már nem is kéne szigetnek nevezni.
Az egyik oldalról a Duna öleli a Pap-szigetet, míg a szárazföldtől egykor egy keskeny ártéri meder választotta el, ami most is ott van, csak víz nincs már benne. Így ha nem akarunk a hídon át távozni, máshol is visszatérhetünk a bringaútra.
A Pap-sziget elhanyagolt és rendezetlen, de ez kifejezetten jól áll neki, ettől lesz burjánzó és vadregényes. A szigeten egy nagy kemping és nyaralók találhatók jórészt, és olyan hatást keltenek az emberben, mintha évtizedek óta nem használta volna őket senki.
De a sziget növényzete, ártéri erdeje is úgy burjánzik, mintha már hosszú ideje nem járt volna arra ember. Valahogy így tudok elképzelni egy Csernobil-közeli, évtizedek óta lakatlan kis nyaralófalut tavasz végén. Persze a Pap-szigeten és környékén nincs semmi veszély, úgyhogy ide mindig járnak kutyások, sétálók és kirándulók. Amikor felfedeztem a sziget zugait és partjait, magam is több négy- és kétlábúba futottam bele.
Őszintén szólva: a szentendrei bringaút az egyik kedvencem a változatossága okán, a Leányfaluig tartó, jóval rövidebb szakasz viszont bár kifejezetten hangulatos, mégis végig ugyanolyan – csak a Pap-sziget különbözik. Persze amikor úgy kerekezel, hogy közben végig a Duna kísér az utadon, egy szavad sem lehet.
Itt tényleg lassan haladva bringázik az ember, hogy rendesen elmerülhessen közben a látványban, a folyó és a partja szépségében. Gyakran hívogat is a táj, hogy állj csak meg és foglalj helyet benne. Nézelődj! Barátkozz kacsákkal! Kacsázz a víz tükrén! Vagy ne csinálj semmit, csak élvezd!
A kis bringakaland nem sokkal a leányfalui strand után ér véget, a bringaút egy kis utcába fut bele, az pedig az autóútba. Aki meri, az folytathatja erre, de a parton is fut tovább egy keskeny ösvény – ki tudja, meddig, talán elfut Tahitótfaluig. Legközelebb ez a szakasz következik, ám ezúttal viszont visszafordítjuk a téli álmából már régen felébresztett és újra ereje teljében guruló bringánkat, és meg sem állunk Szentendréig, majd aztán Budapestig.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
