Annak ellenére, hogy a 19. században Pest-Budán sorra emelték a monumentális és máig meghatározó épületeket, az olyan részletek kimunkálására, mint a kapuk, a korlátok és a kandeláberek egészen sokáig nem fordítottak nagy figyelmet. Ezeket az építészeti vasmunkákat sokáig még az olyan nagy építészeink is, mint Ybl Miklós, öntöttvasból rendelték meg, egyszerűen azért, mert olcsóbb volt. De aztán megjelent Jungfer Gyula, és forradalmasította a hazai vasművességet, újraélesztette a hagyományokat, munkáival sorra nyerte a hazai és a nemzetközi díjakat és elismeréseket, az építészek és az építtetők pedig versengtek érte.
Az öntöttvastól a finoman megmunkált kovácsoltvas kapukig
Jungfer vasműves-dinasztiából származik: nagyapja az 1700-as évek végén költözött fel Pestre, és itt alapította meg lakatoscéhét, gyerekként pedig sokat időzött apja műhelyében, később itt tanulta ki a mesterséget és innen indult külföldi vándorútjára is. Miután a legjobb német mestereknél állt munkába és eltanulta a műlakatos- és díszműkovács-mesterség minden titkát, visszajött Pestre, pontosabban a Józsefvárosba, és 1872-ben megalapította lakatosműhelyét a Kossuth Lajos utcában, de innen hamar átköltözött a Berzsenyi utcába (egykori műhelyének ablakát ma is Jungfer díszes kovácsoltvas munkái díszítik).
Eleinte még Jungfer is beadta a derekát a személytelenebb öntöttvas termékek gyártására, bár sok örömet nem okozott számára, úgyhogy amikor a Várkert Bazár építészeti vasmunkáinak készítőjét keresték, rögtön élt a lehetőséggel. Pályázata nemcsak azért nyerte el mindenki tetszését, mert a míves munkát az öntöttvas alacsony árán vállalta, hanem az anyag megmunkálásával és formagazdagságával is, holott Ybl eredetileg a gyári vastermékekkel számolt. Innentől nemcsak Jungfer ismertsége indult szárnyalásnak, de egyre nagyobb igény mutatkozott a művészi szintű kovácsoltvas munkákra is.
Az 1878-as párizsi világkiállítás azonban bebetonozta a nevét az iparművészek és díszműkovácsok sorába, és olyan híres lett, hogy még külföldről is rangos megrendelők keresték meg, sőt a szerb királyi pár is.
Az 1878-as párizsi világkiállítás azonban bebetonozta a nevét az iparművészek és díszműkovácsok sorába, és olyan híres lett, hogy még külföldről is rangos megrendelők keresték meg, sőt a szerb királyi pár is.
Miután kovácsoltvas rózsabokrétájával, növényi ornamentikás rácsaival és gyertyatartóival elnyerte a világkiállítás ezüstérmét, egyre több munkával bízták meg, úgyhogy a korábbi egy lakatoslegény helyett már 150 ember segítette a munkáját. Szakmájában úttörőnek számított, és minden stílusban képes volt valami egyedit alkotni, legyen szó itáliai reneszánszról, barokkról vagy szecesszióról, de olyan technikai újításokat is bevezetett, mint a majolika és a cserép használata a vassal.
A királyi palota nagykapujától a Falk Miksa utcai bérházak díszműkovácsmunkáiig
Sorra nyerte a világkiállításokat, a Grand Prix-ket és a hazai kiállításokat, ahogy számtalan elismerést és kitüntetést is bezsebelt. 1900-ban I. Ferenc József – akitől később megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét – személyesen kereste fel Berzsenyi utcai műhelyében, hogy megnézze a monumentális vaskaput, amivel a következő párizsi világkiállításra készült, és ami később a budai királyi palota kapurácsa lett. Ezt a monumentális, 8,5 méter magas, 4 méter széles és 75 mázsás szecessziós kaput ma már nem láthatjuk, mert a II. világháborúban megsemmisült, de ez volt Jungfer legnagyobb munkája, motívumai között ott volt a királyi korona és a magyar úrihímzés tulipánjai.
Stílusában ötvözte a monumentalitást a finom érzékenységgel, és a kapuzatok mellett miniatűr alkotásokat, vasszobrászati és iparművészeti munkákat is készített. Legjellegzetesebb motívumai közé a kacskaringós indák és virágok tartoztak, de amikor betört Budapestre a szecessziómánia, hamar megjelentek a népi minták, a pávák – mint a Gresham-palota csodás kapuján – és a mákvirágok is.
Munkáit Budapest legreprezentatívabb épületein találjuk, ő készítette az Országház kandelábereit és az épület csúcsán lévő vitézszobrokat, a Szent István-bazilika bronz ajtóvereteit, a budai Vár Habsburg-kapuját, de a Műcsarnok, az Adria-palota, a Fővámház, a Keleti pályaudvar, a Wenckheim-palota és még számtalan magánház, bérpalota, valamint templom vasmunkái köthetők hozzá.
Munkáit Budapest legreprezentatívabb épületein találjuk, ő készítette az Országház kandelábereit és az épület csúcsán lévő vitézszobrokat, a Szent István-bazilika bronz ajtóvereteit, a budai Vár Habsburg-kapuját, de a Műcsarnok, az Adria-palota, a Fővámház, a Keleti pályaudvar, a Wenckheim-palota és még számtalan magánház, bérpalota, valamint templom vasmunkái köthetők hozzá.
Jungfer Gyulának köszönhetjük azt, hogy Budapesten sétálgatva szebbnél szebb kapukba, kovácsoltvas erkélyekbe és rácsokba botlunk, hiszen művészi szinten élesztette újjá a hanyatlásból ezt a mesterséget. Nemcsak a kortársai, de egész generációk tekintették őt mesterüknek, a korabeli jeles építészek kézről kézre adták a nevét, sőt, szabályos verseny folyt érte. Számos közéleti személyiség és művész barátságát tudhatta magáénak, állítólag még Munkácsy Mihállyal is jóban volt, de legalábbis kölcsönösen tisztelték egymást. Erre egy fényképről következtetnek a kutatók, ugyanis amikor 1882-ben jelmezbált terveztek Munkácsy tiszteletére, csak a festő és Jungfer Gyula ment el fotót készíttetni magáról, és az elkészült fényképeket dedikálták is egymásnak.
Jungfer Gyula legtöbb alkotása barokk ornamentikában burjánzik, elterjesztette a vasvirágkultuszt, pályatársait folyamatosan támogatta, és máig az európai iparművészek élmezőnyében tartják számon.
Felhasznált irodalom:
Pereházy Károly: Budapest utolsó száz esztendejének kovácsoltvas-művessége és jelentősebb mesterei
Jungfer Gyula emlékezete, Bányászati és Kohászati lapok, 1990, 123. évfolyam, 1–12. szám
Jungfer Gyula, Magyar Salon, 11. kötet, 6. évfolyam