A Bécsi kapu felől érkeztünk, turisták helyett hazafelé igyekvő helyiekkel együtt buszozva, majd pedig az Országház utca legrégebbi épülete felé vettük az irányt. Olyan egy perc alatt máris a Maison Bistro & Hotel bejárata előtt álltunk, egy zöldre mázolt fakapunál, amin egykoron lovas kocsik hajtottak be. A ház volt már kovácsműhely és pékműhely is, a ’90-es évekig pedig legendás zsíros kenyeréért jártak ide (akkor Régi Országház Vendéglőként). Tavaly december óta viszont egy kicsi, családias hangulatú bisztróként és butikhotelként működik, leginkább egy bájos vidéki kúria hangulatát hozva. Az építkezéskor plusz egy emeletet húztak rá, így állt vissza az épület eredeti magassága, és így alakult ki az a 17 szobája is, amelyek között nem találni két ugyanolyat.
A csinos és békés környezet azonban nem csak a szállóvendégek kiváltsága. A bisztró például nyitott mindenki számára, ráadásul eklektikus bájával és izgalmas konyhájával egy komplett programnak is beillik. A környezet tényleg megkapó: a két oldalról üveggel lezárt, mintás csempékkel díszített térben, fagerendák és kő boltívek alatt viktoriánus kort idéző vagy épp csíkos huzatú karosszékek fogják közre az asztalokat, rajtuk színes mécses tartókkal, fölöttük antik hatású lámpákkal. És hogyha ettől még nem éreznénk magunkat elég otthonosan, hát begyújtják a kandallót.
A konyhán Bartha Zoltán séf alkot, aki több mint 20 szakmában töltött év után is lelkesen mesélt nekünk a munkájáról. Megtudtuk, hogy szereti a jó alapanyagokat, a csillagánizst és a házilag készített kenyeret, és nem fél merészebb társításokban gondolkodni. A rövid, de velős étlap 2-3 havonta változik, úgyhogy a kreativitása folyamatosan próbára van téve, mint legutóbb az őszi menü összeállításánál is.
A sütőtökszezon a Maisonben currys sütőtök krémleves (1400 Ft)formájában tűnik fel, de az érdekességek között ott a céklás búzarizottó (3100), a gyömbéres mézes édesburgonya-püré és ánizsos körte – utóbbi a rozé kacsamell (4500 Ft) mellé érkezik vagy a pirított csicsóka, ami a sörben pácolt bőrös malackaraj körete (3600 Ft). Ezek a fogások nemcsak hangzatosak, hanem egyrészt kisebb művészi alkotásoknak is elmennek, másrészt pedig zamatosak, szaftosak, ügyesen keverve textúrákat és színeket.
Nagy desszertes lévén a végére jött meg igazán az étvágyunk, brownie-t (1700 Ft) kóstoltunk, ami nem vanília, hanem málnafagyival, fehércsokoládé-gombócokkal és gyümölcsökkel érkezett. Éppen elég különleges ahhoz, hogy másokkal is meg akarjuk osztani, egy kávéval kiegészítve klassz közös program lehet anyukával vagy bárkivel, akivel valamilyen alkalomból vagy csak úgy, intimebb közegben beszélgetnénk.
A budai várnak jól áll a Maison, a Maisonnak pedig jól áll bárki, aki szeret kicsit elvonulni, lecsillapodni és akár több órán át jókat reggelizni, ebédelni, vacsorázni vagy csak kávézni. Ha itt vagyunk, és egy kicsit is érdekel a történelem, érdemes a középkori falakon álló pincébe is benézni. Itt most általában rendezvényeket tartanak, hamarosan indul is a céges karácsony szezon.