Még élénken él emlékeinkben az első találkozás a Csodák Palotájával: amikor egy osztálykirándulás vagy esetleg családi hétvége keretében először találkoztunk a fizika, a kísérletezés és a tudomány világával. Itt minden megtapogatható, elforgatható, megmászható és kipróbálható volt, és a kínálat azóta csak bővült.
Az új, óbudai helyszínen összeolvadt az eddig is itt működő CsoPa Playbar a frissen ideköltözött Csodák Palotájával. Két szinten és 5 ezer négyzetméteren különböző tematikus kiállítások kaptak helyet. A Newton-kiállítás a fizika világáról szól, a tankönyvekből bebiflázott törvényeket itt magunk fedezhetjük fel és próbálhatjuk ki. Az Illúziók termében hamar megtanuljuk, mennyire csalóka is tud lenni a látvány, milyen könnyen átver minket a szemünk vagy az agyunk. Tériszonyosok inkább ne sétáljanak be a terembe, ahol a padlótól a plafonig mindent tükör és pszichedelikus tapéta borít, mert itt leginkább úgy éreztük, hogy egy végtelen liftaknába zuhanunk épp lefele.
A vállalkozókedvűek a Születés világa kiállításon is kalandozhatnak, kezdve onnan, hogy felépíthetik saját DNS-üket odáig, hogy percekre visszabújhatnak az anyaméhbe megnézni, akkor mit és hogyan érzékeltünk a külvilágból. Aki pedig inkább a könnyedebb szórakozásra vágyik, az mindenféle trükkös csocsóasztalnál és biliárdpályán tesztelheti az ügyességét.
Kísérletezésre is lehetőség van, a Richter Gedeon laborban és az Öveges teremben bemutatók és science show-k zajlanak, a részletes program mindig felkerül a CsoPa honlapjára is. Itt már azért hozzáértő szemek is felügyelik a jövő tudósait, nehogy bármi is lángra kapjon. A legtöbb játék és műszer használata hamar kibogozható és érthető, de ha valahol mégis tanácstalanul álldogálnánk, biztos pillanatokon belül előkerül valaki, akik lelkesen elmagyarázza és bemutatja, hogy mi mire is való.
A tematikus szabadulószobákban vagy vészhelyzetet kell megoldani és életeket menteni, vagy régészprofesszorok titkai után nyomozni, de lehetőség van egy város energiaellátási krízisének a megoldására is. A sokdimenziós mozitermek pedig minden érzékszervünkre hatnak: füst, köd, szagok, de kapunk itt hideget meleget.
Pár régi kedves ismerősünket ugyan hiányoltuk, mint a fakírágyat vagy a Faraday-kalitkát, amelyek hosszú évekkel ezelőtt a Váci úti kiállításon még megvoltak, de az új interaktív tudományos játszóházat is nagyon élveztük, és tényleg nem csak a gyerekek foglalják le magukat óráikra, felnőttként is legalább olyan jól elszórakoztunk, és a kissé megkopott fizikatudásunknak is leporolhattuk.